Megkeresik a 75 éve eltűnt legendás pilótanőt
2012. március 21. 12:18
Csúcstechnológiás víz alatti járművekkel keresik meg a 75 éve eltűnt Amelia Earhart földi maradványait, a pilótanő 1937-ben az egyenlítő mentén repülte volna körbe a Földet.
Korábban
Amelia Earhart felkutatása idén nyáron folytatódik a csendes-óceáni Kiribatihoz tartozó lakatlan sziget, Nikumaroro mellett, a legendás pilótahölgy feltételezett utolsó tartózkodási helyénél. A The International Group for Historic Aircraft Recovery (TIGHAR) munkáját a Discovery Channel támogatja, az új expedíció csúcstechnológiás víz alatti műszerekkel ered Earhart repülőgépének nyomába.
A magas, karcsú, szőke hölgy titokzatos körülmények között tűnt el 1937. július 2-án, mikor világraszóló kísérletet hajtott végre: az egyenlítő mentén akarta körberepülni a Földet. Mára elfogadottá vált az a nézet, hogy a kétmotoros Lockheed gépéből kifogyott az üzemanyag, s valahol a Csendes-óceánba, a Howland-sziget körül csapódott be.
Ric Gillespie, a TIGHAR igazgatója alternatív elmélettel állt elő: „A navigációs útvonal szerint, amit Amelia utolsó rádióbejelentkezésében megadott, nemcsak a Howland-szigetek felett ment keresztül, hanem a Gardner-szigeteken is, a mai Nikumaroron, ahol sikeresen landolt”. Az az elmélet azonban, hogy Earhart és navigátora, Fred Noonan kényszerleszállást hajtott végre a nikumaroro-i nagy korallzátonyon, nem új keletű.
„Valójában ez a legrégebbi elmélet. A haditengerészet rukkolt elő vele az első napokban, mikor a pilótanő eltűnt. Meg is kezdték ott a kutatást, de csak az égből” – közölte Gillespie. Eddig kilenc expedíciót vezettek a szigetre, ahol a feltárt régészeti bizonyítékok azt sugallták, hogy egy „hajótörött” valóban járhatott Nikumaroron; szerinte a tábor és a csontmaradványok is egy a harmincas években elhunyt amerikai nőre utalnak. Hozzátette: Earhart akár több hetet is élhetett a szigeten, mielőtt meghalt.
Az expedíció július 2-án, Amelia Earhart eltűnésének 75. évfordulóján indul útjára Honolulu szigetéről. A víz alatti jármű (Autonomous Underwater Vehicle, AUV) célja, hogy teljes topográfiai elemzést végezzen arról a helyről, ahol a pilótanő repülőgépe az óceánba csapódhatott, s pontot tegyen egy hetvenöt éves rejtély végére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap