Ágyában temették el a középkori tinédzsert
2012. március 19. 13:03 MTI
Ritka és rejtélyes leletre bukkantak brit régészek Cambridge közelében: egy hetedik századi tinédzser holttestére, amelyet egy díszes ágyban temettek el, a leány mellére egy gránitból és aranyból készült keresztet helyeztek, mellette egy vasból készült kés és egy üveggyöngyökkel teli erszény volt.
Korábban
A szakemberek szerint a sír az angolszász temetkezési gyakorlat egy ritka formája, amelyről még nagyon keveset tudni. Mintegy tucatnyi ilyen sírt találtak eddig ágyba helyezett holttesttel Nagy-Britanniában, és a cambridge-i az egyik, azon kettő közül, amelyben mellkereszt is volt. A temetkezés azzal az átmeneti korral ismertet meg, amikor a pogány angolszászok kezdik felvenni a kereszténységet.
"A kereszténység angliai érkezésének kezdetén vagyunk" - hangoztatta Alison Dickens, a Cambridge-i Egyetem régészeti részlegének az igazgatója.
A sír az időszámításunk szerint 650-680 közötti időkből való. Dickens szerint azért érdekes, mert egyszerre rejt hagyományos temetkezési eszközöket, mint a kés, vagy az üveggyöngyök, illetve a kereszténység szimbólummát. A körülbelül 15 éves lányka minden bizonnyal az angolszász arisztokrácia tagja volt, ezt jelzi a 3,5 centiméter széles arany kereszt, amelyet gránittal ékesítettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap