2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Már a középkorban is fertőzött a máltai láz

2012. január 6. 09:42

A michigani egyetem két kutatócsoportjának először sikerült kimutatnia a brucellózist középkorból származó csontokon.

A brucellózis (febris undulans) ritka fertőző betegség, Magyarországon évente egy-két esetet jelentenek. Európában a Földközi-tenger térségében gyakoribb, a tengerentúlon Mexikóban, valamint a dél-amerikai országokban fordul elő.

Az emberi megbetegedésért főként a fertőzött, nem pasztőrözött tej, az ebből készült sajt fogyasztása felelős. Állatorvosok, állattenyésztők, vágóhídon dolgozók a fertőzött állat húsával érintkezve is megbetegedhetnek. A fő kórokozók a Brucella abortus (szarvasmarha), a Brucella melitensis (kecske) és a Brucella suis (sertés).

Az American Journal of Physical Anthropology tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint a brucellózis már a középkor óta népbetegségnek számít Albániában. A Michigani Állami Egyetem kutatói az egykori római kori városnál, Butrintnál talált csontokat vették szemügyre, először az illető nemét és korát állapították meg, majd a kórtörténet felállítására került sor.

A 10-13. századból származó emberi maradványoknál – két hátgerincnél – a rajtuk található sebekből először arra következtettek, hogy a fiatalon elhunyt fiúk halálát tuberkulózis okozta. A DNS-vizsgálat ezt nem erősítette meg, a brucella baktériumra viszont pozitív eredményt kaptak. A bioarcheológusokból álló amerikai csapat büszkén jelentette ki, hogy a modern tudomány segítségével a múlt egyik kérdésére sikerült pontot tenni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár