Őskori településeket tártak fel a kuvaiti sivatagban
2011. december 12. 10:04 MTI
Őskori településeket, temetőket, kutakat tárt fel egy lengyel régészeti expedíció az elmúlt öt év során az észak-kuvaiti sivatagban.
Korábban
Piotr Bielinski ásatásvezető régész arról számolt be, hogy az Esz-Szabia sivatagban az i.e. 4800 és 4500 közötti időszakból származó, az úgynevezett ubaid kultúrához tartozó leletekre bukkantak - olvasható a Kuwait Times angol nyelvű kuvaiti hírportálon. Az egykori települések igen közel helyezkednek el egymáshoz, így biztosra vehető, hogy több száz főből álló közösség telepedett meg a térségben.
"Értékes cserépedények és szerszámok sokasága, valamint rengeteg egyéb lelet került elő. Némely tárgy rendeltetése könnyen felismerhető, másokét nehezebb megmagyarázni" - ismertette Piotr Bielinski, aki szerint a nagyobb településeken folyt az áru "ipari" termelése, amelyet Mezopotámiába szállítottak. A kutató elmondta: egyelőre nem tudják, miért éppen az Esz-Szabiát választották a letelepedésre, és hogyan élhettek ott meg, maradhattak életben az egykori lakók. "Rengeteg a nyitott kérdés, de folytatjuk a kutatásokat, hogy feltárjuk Kuvait őskori történelmét" - ígérte Bielinski.
Ubaid az Úr városától 6 kilométerre lévő régészeti helyszín, amelyről az i.e. 5900 és 4300 közötti kultúrát elnevezték. Az ubaid kultúrára jellemző kerámiák szinte egész Mezopotámiában, minden fontos lelőhelyen megtalálhatók, típusai alapján a korszakot négy időszakra bontják. Az elsőre sötét festésű kerámia jellemző, a második időszakban készített festett kerámiákon a mintát a festetlen részek adják ki, mintegy "negatívként". A harmadik és a negyedik szakaszt késő ubaid-kornak is szokták hívni, amely i. e. 5400 táján egy új, egyszerű festett kerámia megjelenésével kezdődött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap