Hárommillió font a frissen felfedezett Velázquez-képért
2011. december 8. 15:33 MTI
Hárommillió fontért (egymilliárd forintért) kelt el az a Velázquez-festmény szerdán Londonban, amelyről korábban azt gondolták, hogy egy XIX. századi brit művész alkotása.
Korábban
A Bonhams aukciósház Matthew Shepperson brit festő árverésre szánt művei között bukkant rá a képre. A szakértők véleménye és a röntgensugaras vizsgálat nyomán egyértelműen kiderült, hogy nem egy párszáz font értékű munkáról, hanem a spanyol mester 1631 és 1634 között született festményéről van szó.
A XVII. századi spanyol festőművésznek, Diego Velázqueznek mintegy száz ismert műve maradt fenn, és ezek közül is csupán néhány darab van magángyűjtők tulajdonában. Andrew McKenzie, a Bonhams régi mesterekkel foglalkozó igazgatója pályafutása egyik csúcspontjaként értékelte, hogy része lehetett a műalkotás azonosításában és eladásában.
Az aukciósház szóvivője szerint a kopaszodó, fekete tunikás, fehér gallért viselő férfit ábrázoló alkotást egy amerikai gyűjtő vásárolta meg. A szerdai árverés további fénypontja volt a holland Adriaen Coorte egy csendéletének licitje. A festmény a művész korábbi eladásaihoz mérve 2,1 millió fontos (738 millió forintos) rekordáron ment el. Az aukció összbevétele 6,3 millió fontra (2,2 milliárd forintra) rúgott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap