Lelkes náci volt az IKEA alapítója
2011. augusztus 26. 08:21 The Daily Telegraph
Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója a svéd náci párt lelkes tagja volt, és az ország titkosszolgálata ezért külön aktát vezetett róla - derül ki egy új könyvből.
Korábban
Az Elisabeth Åsbrink által jegyzett, szerdán megjelent And in Wienerwald the trees remain című könyvből idézve a The Daily Telegraph egyben a most 85 éves, multimilliárdos üzletember szélsőjobboldali szimpátiájának kérdését is felelevenítette. Egy azonban biztos: első alkalommal támasztották alá valós bizonyítékokkal, hogy Kamprad 4013-as tagsági számával aktívan részt vett a Svéd Nemzetiszocialista Párt jogutódjaként működős Svensk Socialistisk Samling életében.
A könyvben közzétett levelekből a 17 éves Kamprad szimpátiái rajzolódnak ki, aki nem csak további toborzásra szólított fel, hanem kifejezte, hogy mennyire szeretne a pártnak dolgozni. Åsbrink szerint azonban mindezek csak közvetett bizonyítékok, ám annak fényében mégis sokatmondóak, hogy az IKEA alapítója a mai napig nem hajlandó tisztázni náci előéletének pillanatait.
Kamprad érintettsége sokáig ismeretlen volt, és első alkalommal csak a szélsőjobboldali vezető, Per Engdahl 1994-ben közzétett leveleiből derült fény minderre. Ezek szerint Kamprad később pénzzel is támogatta a toborzást, és Engdahl a kiválasztott kevesek közt is ott volt, akiket meghívtak a bútorvezér esküvőjére. 1998-ban aztán egy riporteri kérdésre az IKEA alapítója azt válaszolta, hogy nem emlékszik arra, mi történt korábban, és arra sem, hogy tagja volt-e bármelyik hasonló szervezetnek.
Mindezek mellett a könyv egy fiatal zsidó menekült életét is bemutatja, aki Kampradék családi farmján dolgozott, majd részese volt a bútorvállalatot elindító csapatnak is. A szerző szerint így Ingvar antiszemitizmusa ezen a ponton nem áll meg, hiszen a mindennapokban egyik legjobb barátja egy zsidó férfi volt.
Kamprad szóvivője cáfolta az újdonságokat: szerintük ugyanis az IKEA alapítója már 1994-es könyvében beszámolt „fiatalkori bűneiről”, amelyekért bocsánatot is kért. „Ennek egyik legjobb példája a demokratikus alapokon álló, multikulturális nagyvállalat, az IKEA” – áll a kommünikében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.