A nehéz páncél miatt veszíthettek a franciák Agincourtnál
2011. július 22. 14:03 The Daily Telegraph
A francia hadsereg a katonákat lehúzó páncélzat miatt veszíthetett a százéves háború (1337-1453) egyik fontos csatájában, Agincourtnál – állítják kutatók.
Korábban
A 30-50 kilogramm tömegű páncélok viselése nagy súlyt helyezett a harcosokra és gátolta a szabályos lélegzetvételt – derült ki egy új tanulmányból. Ez azt jelenti, hogy a mocsarakon átgázoló francia hadseregnek még egy ellenséggel fel kellett venni a harcot a könnyű fegyverzetű angol íjászokon túl.
A testet tetőtől talpig beborító páncél legalább ennyire hátrálhatta a franciákat a szintén angol győzelemmel végződő crécy-i ütközetben (1346). A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban megjelent tanulmány az első olyan kutatásról ad számot, amely kísérlettel támasztja alá a középkori lovagok sokszor terhesnek bizonyuló harcmodoráról kialakult képet.
Annak ellenére, hogy számbeli túlsúlyban voltak, a franciák végül vereséget szenvedtek V. Henrik angol király (1387-1422) csapataitól az észak-franciaországi városban kitört ütközetben (1415). A történészek eddig a francia csapatok kimerültségével, az angol hosszúíjakkal, valamint az angoloknak kedvező szűk, mocsaras harcmezővel magyarázták a franciák vereségét.
A kutatók négy férfit öltöztettek be korabeli páncélokba, majd megmérték, mekkora erőbevitelre van szükségük: a járás 2,1-2,3-szor, a futás pedig 1,9-szer volt nehezebb, mint normális esetben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap