Megosztja a horvátokat a világ legnagyobb Jézus-szobrának terve
2011. július 14. 08:22 The Daily Telegraph
A világ legmagasabb, Horvátország második legnagyobb városára néző Jézus-szobrának terve kiverte a biztosítékot a katolikus többségű ország polgárai között, akik a Facebook közösségi oldalon fejezték ki nemtetszésüket.
Korábban
Split polgármestere, Zeljko Kerum a múlt héten jelentette be, hogy fel kívánják állítani a világ legnagyobb Jézus-szobrát, amely a tavaly leleplezett swiebodzini (Nyugat-Lengyelország) alkotást három méterrel lekörözve (a talapzatot nem számítva) közel 39 méter magas lenne. A gigantikus méretű szobrot a Marjan hegységre tervezik, oda, ahol egykoron Josip Broz Tito nyári rezidenciája (Vila Dalmacija) is állt.
„Igazi turistaszenzáció lenne, egy szentély. Azért, mivel a város és Horvátország is katolikus többségű” – nyilatkozta Kerum, aki reményét fejezte ki, hogy az erre a célra felállított törvényhatósági bizottság támogatni fogja javaslatát, amelyről a polgárok népszavazáson dönthetnek. „A szobor adományokból fog elkészülni, az államnak egy árva kunát sem kell adnia” – tette hozzá.
Az ötlet komoly indulatokat váltott ki a horvátok körében, akik populizmussal vádolják az év vége felé választások elé néző, az egyik leggazdagabb horvát üzletembernek tartott Kerumot. Hétfőn négyezren csatlakoztak a Facebookon indított 'Kerum, Jézus nevében, ne építsd meg a szobrot' elnevezésű csoporthoz. Egyesek szerint inkább szélerőművekre, illetve napkollektorokra kellene költeni az erre szánt forrásokat, míg másnak a helyválasztással van baja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap