Megvonta a díszpolgári címet Hitlertől egy osztrák város
2011. május 25. 16:46 MTI
Megvonta a díszpolgári címet Adolf Hitlertől egy osztrák város. Az alsó-ausztriai Amstetten szociáldemokrata többségű képviselőtanácsa kedd esti, heves vitával kísért szavazásán határozott erről.
Korábban
A téma a Zöldek egy helyi képviselőjének felvetése nyomán, a múlt hét végén került szóba. Raphael Lueger szorgalmazta, hogy még a város fennállásának közelgő 900. évfordulója előtt mondják ki a díszpolgárság visszavonását.
A kisváros polgármestere az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, eddig azért nem vonták vissza a címet az egykori náci vezetőtől, mert az a jogászok és történészek által is képviselt vélemény volt az uralkodó, hogy az a kitüntetett halálával magától megszűnik. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) három képviselője a keddi közgyűlésen szintén az automatikus megszűnésre hivatkozva tartózkodott a szavazástól.
Ugyancsak az automatikus megszűnéssel érvelve nem tartja szükségesnek Hitlernek a címtől való posztumusz megfosztását az Amstettenhez közeli Waidhofen an der Ybbs városka. Több más osztrák településen, például a tiroli Kufsteinben szintén nem hoztak határozatot a cím visszavonásáról; más osztrák helységek az utóbbi években tették azt meg.
Amstettenben vita tárgya egy néhai szociáldemokrata politikus, Paul Scherpon díszpolgársága is. Scherpon a II. világháború idején a náci párt tagja volt. A helyi Zöldek egy terhelő tartalmúnak ítélt korabeli levél alapján Scherpon díszpolgárságát is meg akarják vonni. A szociáldemokrata polgármester viszont kortársak visszaemlékezésére hivatkozva egy történészt akar megbízni azzal, hogy állapítsa meg, mennyire vállalt tevékeny szerepet zsidók deportálásában a néhai politikus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.