Okostelefonos alkalmazással fedezhetjük fel a Towert
2010. december 22. 09:09
A londoni Tower sem térhetett ki az információs forradalom egyik legújabb vívmányának útjából: a Temze-parti kastélyba látogatók mostantól történelmi figurák segítségével ismerhetik meg az épület történetének kevéssé ismert epizódjait.
Korábban
Egy kötéllel és likőrrel felvértezett elítélt, egy a norvég király által III. Henriknek adományozott jegesmedve, egy narancslével írt titkos levelekkel üzengető jezsuita pap és egy a függetlenségi háború idején Hollandiába felkerekedő, az angol hatóságok által elfogott amerikai fogoly. S hogy mi köti össze az elsőre nem túl illusztrisnak tűnő nevekből álló furcsa csoportot? A négy figura megtalálható a Tower első iPhone alkalmazásán, amely így próbálja a kastélyba csalogatni a kalandvágyó látogatókat.
A felhasználók virtuális leveleket és köteleket csempészhetnek, a feladatok végeztével pedig arany szuveníreket söpörhetnek be. A vállalkozó szellemű turisták megkenhetik a Tower őreit (Beefeaters), ugyanúgy, ahogyan Ranulf Flambard, a börtön első megszökött lakója tette: 1101-ben a fogoly először leitatta őrzőit, majd egy kötél segítségével leereszkedett.
A jezsuita pap, John Gerard hasonló módon intett búcsút a nem éppen fényes vendégszeretetéről elhíresült londoni épülettől, őt azonban az előre megírt forgatókönyvnek megfelelően 1597-ben egy hajó várta. Az 1780-ban tömlöcbe vetett amerikai Henry Laurens sokkal elegánsabban távozott, miután a börtön egykori parancsnokával fogolycseréről állapodott meg. Haakon, Norvégia királyának ajándéka valódi állatkerti hangulatot csempészett a Tower hideg falai közé, miután 1254-ben már egy új elefántház felépítéséről döntött a börtön vezetősége, látván a Temzében halászó jegesmedve által kiváltott mérhetetlen érdeklődést.
Az ingyenesen elérhető alkalmazást a Tower új vezeték nélküli (WiFi) internet hozzáférési pontjain lehet letölteni, a játék végén pedig a legtöbb pontot összegyűjtőkre értékes nyeremények várnak. A projektet a Technology Strategy Board finanszírozta, amelynek eltökélt célja, hogy a kulturális örökségek helyszínei és az informatikai cégek között megteremtse a szükséges kapcsolatot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- 16:53
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap