Újra kiadták Cholnoky Magyarország földrajzát
2010. november 27. 10:04 Múlt-kor
„Hamarabb eljutnak Vasco Da Gama, Kolumbusz és Ibn Battúta művei hozzánk, mint saját íróink könyvei” – mondta el Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója annak apropóján, hogy a Kráter kiadó gondozásában nyolc évtized után végre megjelenhetett a magyar geográfia egyik legnagyobb tudósának, Cholnoky Jenő Magyarország földrajza című opusza.
Korábban
„Még ha száz esztendeig tart is a trianoni gonoszság, még akkor is csak Magyarországnak fogjuk nevezni a Kárpátok koszorújában azt a területet, ami ezer esztendeig a mienk volt s föltétlenül megint a mienk lesz a természettörvények kérlelhetetlen következetességével” – írta a veszprémi születésű földrajztudós a Magyarország földrajza című könyvének 1929-es előszavában.
Cholnoky lendületes bevezetője kutatásának egyik ars poeticájául szolgált, amikor a tudós az egyik lábjegyzetben a következőképpen fogalmaz: „Az egész könyvön végig ’hazánk’ elnevezéssel illetem a történelmi Magyarországot. Nem ismerjük el a megcsonkítás jogosultságát és ésszerűségét (…)”
Többek között erre reflektálva hangsúlyozta előadásában Kubassek János a munka szubjektív elemeit, de mint az igazgató emlékeztetett, Cholnoky legfőbb üzenete a következőben áll: értékeinket fel kell ismerni, s azokat meg kell becsülni.
A rendszerváltás óta közel két évtized telt el, s a Magyarországon fellelhető mintegy kilencszáz kiadó közül egy sem vállalkozott arra, hogy újra kiadja a magyar geográfia méltatlanul elfeledett tudósának akár egyetlen művét is – figyelmeztetett Kubassek János. Cholnoky a történeti Magyarország földrajzát, a Kárpát-medence földrajzát vizsgálta meg, azt saját hazájának tekintette, amelyről természeti, történelmi és társadalmi képet rajzolt – tette hozzá.
A mintegy hatezer oldalból álló életművet hátrahagyó tudós 23 fejezetben, ötszáz oldalon foglalta össze a Kárpát-medence földrajzi viszonyainak elemzését, s ebből kilenc határon túli területekkel foglalkozik. Mint az Kubassek János elmondta, Cholnoky ezeket a tájakat nemcsak leírta, hanem be is járta, hozzá rengeteg képet, rajzot és akvarell festményt készített. A legtöbb időt és energiát a „legmagyarabb tájnak”, az Alföld bemutatásának szentelte, s jellemző rá, hogy általában folyamatokat ábrázolt, valamint jól ismerte a falu és a tanya világát.
Munkáját mérnöki precizitás jellemzi, ugyanakkor úgy írt, hogy az mindenkihez eljusson, ezáltal a Magyarország földrajzát olvasókönyvnek is nevezhetjük – vallja Kubassek János. Mint azt az igazgató előadásában hangsúlyozta, Cholnoky – bár néha vitriolos kritikákat is írt – nem volt Románia-ellenes, s a cigánysággal kapcsolatban is sokszor a pozitívumokat emelte ki. Felismerte a két nagyhatalom, a Németország és a Szovjetunió harapófogójába került ország létéből származó veszélyt, de hitt az erős Magyarországban, s miután Teleki Pállal hazatért amerikai körútjáról, az elsők között mutatott rá a nemzeti parkok felállításának szükségességére – emlékeztetett Kubassek János.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap