A Faragho Gábor vezette küldöttség Moszkvába érkezik
2004. május 21. 03:10
Horthy Miklós kormányzó 1944. szeptember végén tanácsadói sürgetésére végre belátta, hogy nem kerülheti el a fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval. A kapcsolatfelvételre az is ösztönözte az államfőt, hogy közvetítőkön keresztül szeptember közepe táján levelet kapott a szlovákiai szovjet partizánbrigád politikai biztosától, Makarov alezredestől. Az ún. Makarov-levél kifejezetten Molotov külügyi népbiztostól kapott információkra hivatkozva kilátásba helyezte Magyarország teljes integritását, az erdélyi kérdésben ígéretet tett népszavazásra, s felvetette, hogy Moszkvába a kiküldendő magyar delegáció tárgyalni fog mindhárom szövetséges nagyhatalommal.
Horthy a fegyverszüneti bizottság vezetésével Faragho Gábor vezérezredest, a csendőrség országos főfelügyelőjét bízta meg.
A delegáció repülőgépe október 1-én érkezett meg Moszkvába. Molotov közölte, hogy Makarov alezredest és működését nem ismeri el. A külügyi népbiztos a moszkvai angol és amerikai nagykövetekkel való egyeztetés után október 8-án egy előzetes fegyverszüneti egyezmény szövegét adta át a magyar tárgyalófélnek. Ennek értelmében Magyarországnak ki kell ürítenie az 1937. december 31. után birtokba vett területeket, meg kell szakítania minden kapcsolatot Németországgal, amelynek azonnal hadat üzenni tartozik. A kormányzó október 11-én felhatalmazást adott az előzetes fegyverszüneti egyezmény aláírására, ami este 7 óra 57 perckor megtörtént. A fegyverszünet azonban az október 15-16-i események miatt nem lépett érvénybe. Faragho átadta a kormányzó Sztálinnak írt levelét, melyben Horthy minden felelősséget a németekre hárított.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Bajor Gizi aranykorszakában rászabták a Nemzeti Színház műsorát 17:05
- Megrengette Kárpátalját Balla László „szovjet magyar” identitásról szóló cikksorozata 16:05
- Esztergom kevésbé ismert arcát fedezhetjük fel Aguera Zoltán könyvének segítségével 14:45
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák 14:20
- Révészként is dolgozott Abraham Lincoln mielőtt politikai pályára lépett 09:50
- Világhírű zenészek játszottak a Budapest Sportcsarnok színpadán 09:05
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult tegnap
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt tegnap