2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Mediterráneumból érkezhetett a Stonehenge mellett eltemetett gyermek

2010. szeptember 30. 14:27 BBC News

A fogain elvégzett kémiai vizsgálatokból derült ki, hogy egy Stonehenge mellett talált fiúgyermek a Földközi-tenger környékén nevelkedett, majd onnan vándorolt - eleddig ismeretlen okokból - a szigetországba.

A korábbi analízisek már rámutattak, hogy a 3550 éves földi maradványok egy bevándorlóé lehettek, a fogzománc oxigén és stroncium atomjainak megvizsgálásából mostanra pedig sikerült pontosítania a fiú valószínű származási helyét is.

A „Fiú Borostyánkő-nyaklánccal” elnevezésű leletet 2005-ben tárták fel Boscombe Downban, Stonehenge-től öt kilométerre délkeletre. „Tizennégy, vagy tizenöt éves lehetett a fiú, amikor eltemették ezzel a fantasztikusan szép nyaklánccal” – mondta el Jane Evans, a fennállása 175. évét ünneplő British Geological Survey (BGS) régészprofesszora. „Sírhelye, a tény, hogy Stonehenge mellett volt eltemetve, illetve a nyaklánc mind-mind azt bizonyítja, hogy valamilyen fontos szerepet töltött be a fiú” – tette hozzá Evans, aki a bronzkori Stonehenge-t a westminsteri apátsággal hasonlította össze, mondván, mindkét helyen „nagy embereket” temettek el.

A fogzománc felépítése a kutatók számára a gyermek első éveiről, azon belül pedig a környezeti hatásokról adnak felvilágosítást, s ebben különösen az oxigén és stroncium számít rendkívül informatívnak. A fogakban és csontokban levő oxigén a hóból vagy esőből nyert ivóvízből kerül ki – melegebb klímában a nehéz oxigén (O-18) magasabb arányban fordul elő a könnyű oxigénnél (O-16) –, így megvizsgálva az oxigénizotópokat és összehasonlítva ezeket a különböző vidékek ivóvízkészleteivel, információkat kaphatunk az adott személy lakókörnyezetéről.

Ezt a vizsgálatot korábban már az „amesbury-i íjásznál” is elvégezték, akiről kiderült, hogy a feltételezésekkel ellentétben nem Angliában, hanem az Alpok hegylábánál, Németországban látta meg a napvilágot. Az „amesbury-i íjász” földi maradványait szintén Stonehenge-hez közel, gazdag réz- és bronzkori tárgyi emlékekkel együtt fedezték fel, aki mintegy 800 évvel a Boscombe Down-fiú előtt, 4300 esztendővel ezelőtt élhetett. Az íjász a fémművesség kialakulása körüli időkben érkezett Angliába, ahol kamatoztatni tudta a vidéken meglehetősen ritkaságszámba menő képességeit.

„A bronzkor eleje egy rendkívül mobilis időszak volt: emberek, ideák, tárgyak egy-két évszázadon keresztül rendkívül gyorsan vándoroltak egyik helyről a másikra” – mondta el dr. Andrew Fitzpatrick wessex-i régész. „Amikor a nyakláncos fiút eltemették, nem honosodott meg új technológia Angliába, ezért meg kellett vizsgálnunk, hogy miért költöztek ide más vidékekről az emberek. Talán egész családok fogtak vándorbotot, talán éppen azért, hogy megcsodálják Stonehenge-t, de ezt még nem tudjuk pontosan” – tette hozzá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár