A fáraók történetét tanulmányozzák a klímakutatók
2010. szeptember 23. 10:11
Egyiptomban gyűltek össze a kutatók, hogy az ország múltjának segítségével adjanak választ a globális felmelegedés kihívásaira.
Korábban
Az éghajlati változások hatásait régóta figyelmen kívül hagyják az észak-afrikai országban, amely gazdaságát a Nílus deltájára alapozza, s amelynek lakossága várhatóan 2050-re megduplázódhat, így akár a 160 milliót is elérheti.
A vasárnap kezdődött háromnapos konferencia résztvevői azt próbálják megérteni, hogy a nagy piramist építtetőknek miként sikerült megbirkózniuk a klímaváltozással. „Ez egy olyan időszak, amikor a múlt tanulságait leszűrve próbálunk a jövőre nézve döntéseket hozni” – nyilatkozta Shawkat Yahia, a kairói amerikai egyetem kutatója. Yahia arra figyelmeztette a tanácskozáson megjelenteket, hogy gyors döntésekre van szükség, mivel sok millió embert érint a talajerózió és a művelhető föld visszaszorulása.
„Ha jobban megértjük, hogy a különböző társadalmak hogyan alkalmazkodtak környezetükhöz, fel leszünk készülve a jövő kihívásaira, amely a Nílus deltáját érinti” – tette hozzá a szakember, aki a huszonöt országból érkezett, mintegy kétszáz régész, geográfus, történész, geológus és paleontológus társaságában úgy gondolja, a megoldás kulcsa a geo-régészet (a régészet és a földtan ötvöződésének tudománya) kezében van.
„A hagyományos egyiptológiának új megközelítésekre van szüksége, például arra vonatkozólag, hogy újraalkossa azt a környezetet, ahol az emberek éltek” – mondta el az egyik résztvevő, Yann Tristant, a French Institute of Oriental Archaeology (IFAO) munkatársa. A francia nemzeti kutatóintézet, a CNRS két szakembere, Pierre Zignani és Matthieu Ghilardi szerint ezzel kapcsolatban a legtöbb információt az építészet árulhat el, a templomoknak ugyanis több ezer év történelmi viharát kellett átvészelniük. „A heves esőzéseket és a Nílus kiáradását is figyelembe kellett venni az építkezésekkor” – írták a kutatók egy közösen jegyzett tanulmányukban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap