Arctalan isteneknek hódoltak az ókori ciprióták
2010. augusztus 27. 10:01
Ciprus ókori lakói nem csak a görög isteneket és istennőket, hanem arctalan istenségeket is imádtak - derült ki a legújabb régészeti kutatások során.
Korábban
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ókori Idalion adminisztratív központját tárták fel Cipruson: az épületkomplexumban az egykori adókra vonatkozó feljegyzéseket is megtalálták. A helyi régészeti hatóság szerint az Idalionban talált leletekből arra lehet következtetni, hogy a sziget egykori lakói saját vallásukat több más kultúra istenségeinek átvételével alkották meg.
A kutatók mindezt az egyik szentély megtisztítása után fedezték fel. A leletek alapján a helyszínt az i.e. 1. századig használták, és a padlót borító cseréptöredékek és agyagtéglák törmelékei alapján a helyet gyorsan kellett elhagyniuk. A kutatások során a kikövezett szertartási útvonalat is megtalálták. A régészek szerint a szentélyben egy hatalmas, Adonisz Temenosznak szentelt oltár is állhatott. Az oltár mellett fogadalmi terrakotta szobrok maradványait ásták ki, amelyeket az arctalan istenségeknek hagyhattak ott.
A régészeti hivatal közleménye szerint valószínű, hogy egy nagyon régi templommal lehet dolgunk, amely a geometrikus korba megy vissza, és azt a nagy ciprusi istennőnek, Wanassának, az állatok úrnőjének szentelték, akit a későbbiekben Artemiszként tiszteltek. Az istennő Adonisszal, az állatok urával párban jelent meg, akit sokszor Pánnal vagy Héraklésszel kevertek össze - a páros, arctalan istenségek így őket szimbolizálhatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap