Életre kel a Képes Krónika
2010. július 12. 09:30 MTI
Történelmi kavalkáddal, király(i) hétvégével kívánja belvárosába csalogatni a turistákat Székesfehérvár; a nyolc hétvégén át tartó programsorozat megvalósítása széleskörű összefogás eredménye.
Korábban
Augusztus 6-tól, szeptember végéig a hét utolsó három napján - előre meghirdetett időpontokban - a koronázóváros történelmi alakjai, legendái elevenednek meg hagyományőrzők, lovagrendek és a Szabad Színház amatőr művészeinek előadásában - mondta el Brájer Éva, a városi közgyűlés kulturális és turisztikai bizottságának elnöke.
Az időutazás keretében történelmi interpretációs játékok, élőképek, vásári komédiák, interaktív, bevonó jellegű városvezetések segítik majd Alba Regia történelmi jelentőségének, középkori szerepének a megismertetését - tájékoztatott a programsorozat egyik szervezője, a Székesfehérvári Turisztikai Non Profit Kft. vezetője. F. Szegő Krisztina elmondta, a rendezvénysorozat célja, hogy élményszerű, átélhető formában mutassák be az egykori koronázóváros gazdag történelmi és kulturális örökségét.
A programokba bevonják a helyi vállalkozásokat is: az egyik papírbolt például a gyerekek jelmezkészítő foglalkozásaihoz ad alapanyagot, egy szakiskola tanműhelye pedig korona alakú, valamint a város egyik népszerű szobor figurája, Mujkó udvari bolond sapkáját formázó pereceket kínál majd a vendégeknek, s különféle nyársonsültekkel várják majd a vendégeket az éttermek is.
A város történelméhez - elsősorban Szent István életéhez - kötődő legendákat az Élő Képes Krónika rendezvény keretében a Szabad Színház amatőr színjátszói elevenítik fel úgy, hogy azok emlékeztessenek a krónikában megörökítettekhez. Nagy Judit, a társulat művészeti vezetője elmondta, hogy a jeleneteknél a különböző korokban jól bevált eszköztárral fognak dolgozni, használnak majd görög maszkokat, a görög terrakotta szobrokhoz hasonló bábokat. A programok kiegészítéseként nagy "csatákat" vívnak majd a lovagok, a kardforgatók, esténként pedig zenés produkciókat láthat a nagyérdemű.
A történelmi kavalkád költségeit az idegenforgalmi adóként befolyt pénzből fedezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap