Elhunyt Éri István történész-régész

Éri István 1929-ben született Pécsen. Édesapja, született Edelpacher, aki a magyarosítás után az Éri nevet vette fel vármegyei tisztviselő volt, anyai ágon az Ilkits famíliából származott. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a cisztereknél végezte, ahol 1947-ben érettségizett. Ezután egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen kezdte el, magyar-történelem szakon. Felsőfokú tanulmányait azonban fel kellett függesztenie, megélhetését 1949 és 1952 között a Budapesti Kénsavgyár segédmunkásaként, majd szakmunkásaként biztosította.

1950-ben esti tagozaton folytatta az egyetemet. Kezdetben fonetikával szeretett volna foglalkozni, azonban mestere, Laziczius Gyula elkövette azt a baklövést, hogy kritizálni merte a Sztálin és magyar nyelvtudomány című könyvet. A történelem iránti érdeklődését Debrecen múltja keltette fel, ahol megismerkedett Szabó István történésszel és Komoróczy György levéltárossal. Ekkor kezdett el a város ipartörténetével foglalkozni.

1952-ben Fülep Ferenc főigazgató hívására a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Az intézményben a szakma mesterfogásait idősebb Fehér Gézától és Méri Istvántól leste el. (Az előbbi nevezte el aprópénzen vett régésznek.) Bekapcsolódott a nyársapáti és a muhi ásatásokba, 1953-ban rendezte a nagykanizsai múzeum anyagát, majd kezdeményezte a kanizsai vár ásatását. 1954-ben a kisvárdai vár ásatását irányította, az előkerült leletekből kiállítást rendezett. Komolyan intenzív terepbejárást folytatott, 1954-1955-ben feltérképezte a dunántúli Sárközt. 1959. január 1-jétől az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa lett. Részt vett a nagyvázsonyi vár feltárásában, és az épületrekonstrukció koncepciójának a kidolgozásában. Alaposan felmérte a vázsonyi medence középkori emlékeit, nagyívű elképzeléseket fogalmazott meg a terület fejlesztésével kapcsolatban.

1960. január 1-jétől a Bakonyi Múzeum, majd Veszprém Megyei Múzeum Igazgatóság igazgatója volt. Itteni pályafutása igen termékenynek bizonyult. A Balaton növekvő idegenforgalma megkövetelte a kulturális látnivalók színvonalas bemutatását. Zircen és Pápán múzeum létesült, tájházakat állítottak helyre, sorra alakultak a kis helytörténeti gyűjtemények. Meghatározó szerepet játszott a tihanyi reprezentatív kiállítások tető alá hozásában, amelynek során tárlatot tudott biztosítani a korszak nemkívánatos művészeinek (pl. Borsos Miklósnak).

A múzeumi szervezet intézményeit a diplomácia is igénybe vette: többek között járt itt az iráni és Fidel Castro. Igaz a kubai vezető tihanyi látogatása eredetileg nem szerepelt a protokollban, de sétahajókázás közben kedvet kapott a bencés apátság megtekintésére. A tihanyi alapítólevél megszemlélése során derült ki, hogy Castro komoly oklevéltani ismeretekkel rendelkezik.

1974-ben a fővárosba került, ahol Múzeumi Módszertani és Restaurátor Központ igazgatójaként tevékenykedett 1980-ig. Számos problémával kellett megküzdenie: a Könyves Kálmán körúti épület helyhiányával, a felsőfokú restaurátorképzés megoldatlanságával. 1981-től 1989-ig a Központi Múzeumi Igazgatóság igazgató-helyettese volt. 1974 és 1989 között sikerült biztosítania a restaurátorképzést, megszervezte a megfelelő színvonalú kézikönyvek és folyóiratok megjelentetését. Rendszeres szakmai konferenciákat szervezett, ahol a szakemberek meg tudták tárgyalni a legújabb eredményeket, módszertani kérdéseket. Nagyon sokat tett kiállításrendezés elméleti alapjainak a lefektetéséért, az ehhez kapcsolódó ismeretek átadását továbbképzéseken biztosította.

Rendkívül széleskörű tudományszervező munkásságot folytatott. 1963-tól évi rendszerességgel jelentették meg a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeit, gyakorlatot biztosított a régész, művészettörténész, néprajzos hallgatóknak. Nem véletlenül hívták ezt „Éri-istálló”-nak. A megyei régészeti topográfiák közül elsőként Veszprémé jelent meg, négy kötetben, 1966 és 1972 között. 1972-ben a Magyar Tudományos Akadémia megszervezte a veszprémi akadémiai bizottságot. Ez valóságos szellemű műhelynek bizonyult, mivel helyet kaptak a közép- és újkori helytörténettel foglalkozó történészek, levéltárosok, régészek és amatőr kutatók, illetve a céhes kézművesipar múltját feltáró kutatók.

1979-ben megalapította a Múzeumi Hírlevél című folyóiratot, majd részt vett a Magyar Múzeumok című negyedéves folyóirat 1995-ös elindításában. Szerteágazó irodalmi munkássága közül kiemelkedik Nagy Lajossal és Nagybákay Péterrel közösen írt A magyarországi céhes kézművesipar forrásanyagának katasztere című két kötetes műve (Budapest, 1975–1976.). Az összeállítás 220 mesterség 1000 településen működő, több mint 450 céhszervezetének akkor fellelhető tárgyi és írásos emlékeit tartalmazza, topográfiai, szakmai és kronológiai sorrendben, az őrzőhelyek pontos feltüntetésével.

Nemzetközi kapcsolatainak kiépítését a múzeumi nyilvántartásnak köszönhette. 1974-ben négy hónapos UNESCO-ösztöndíjat kapott, melynek során a múzeumi nyilvántartási rendszereket, illetve a restaurátorképzés módszereit tanulmányozta. Később a világ számos országában járt, részt vett számos muzeológiai projektben. A legnagyobb ilyen jellegű vállalkozása a Dictionarium Miseologicum szerkesztése volt, amely végül 774 oldalon 1632 címszót tartalmazott. A 44 állandó munkatárs, és a további 60 személy munkájának a koordinálása óriási munkát igényelt.

Nyugdíjba küldése után a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület ügyvezetését látta el. A mozgalom 1977 és 1985 között élte virágkorát, jelentősen növelve a látogatók számát. Éri nevéhez fűződik a Kiskönyvtár megszervezése. 1979 és 1993 között 857 füzetet adtak ki, mintegy 8,2 milliós példányszámban. A legnépszerűbb könyvecskéket gyakran után kellett nyomni. Továbbá tevékeny szerepet vállalt a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület megszervezésében, amelynek egyik alelnöke, majd 1996-től 1998 között elnöke volt. Munkáját 1995-ben Móra Ferenc-díjjal, 2004-ben Pulszky Ferenc-díjjal ismerték el. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjében részesült. 2001-ben Veszprém megye önkormányzata Veszprém megye Érdemrendje kitüntetéssel ismerte el a megye múltjának megismerésében kifejtett sokoldaló tevékenységét.

Fő művei: Muhi elpusztult középkori falu tárgyi emlékei. Leszih Andor ásatásai. Társszerző: Bálint Alajos. Budapest, 1955.; Adatok a kígyóspusztai csat értékeléséhez. Folia Archaeologica, 1956.; Gyűrűalakú napórák. Folia Archaeologica, 1958.; Cegléd és Nyársapát határvillongásai a XVII. sz. végéig. Adatok Nyársapát történetéhez. Budapest, 1958.; A kisvárdai vár története. Kisvárda, 1961. (Szerk.); Kisvárda. Budapest, 1965.; Nagyvázsony. Budapest, 1969.; Múzeumi kiállításrendezési törekvések Magyarországon az elmúlt 30 évben. In: A korszerű múzeumi kiállítások tartalmi, didaktikai és esztétikai problémái. Nemzetközi múzeológiai szeminárium. Veszprém, 1977. VII. 15-26. Szerk.: Szemere Ádám. Budapest, 1977.; Dictionarium museologicum. Museological classification system and word index. Systeme de classification et lexique muséologiques. Museologisches Klassifikationssystem und Wörterverzeichnis. Muzeológiai szakrend és szójegyzék. Budapest, 1979. (Szerk.); 90 esztendős a „Veszprémvármegye” Múzeum. Jubileumi évkönyv. Veszprém, 1994.

Róla szóló irodalom: Kaiser László: Éri István. Egy aprópénzen vett régész emlékezései. Életinterjú. Budapest, 2005.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tél
Múlt-kor magazin 2014

• Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
• Rembrandt, a titokzatos
• Híres történelmi csókok
• Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
• A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
• A Horthy-Hitler-találkozók históriája
• Meghökkentő múltbéli fogások
• A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
• Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének