Renoir a 20. században
2009. szeptember 23. 18:08 MTI
Auguste Renoir művészi pályafutásának a 20. század elejére eső, második szakaszát mutatja be az a számos kevéssé ismert festményét, rajzát és szobrát is felvonultató kiállítás, amely Párizsban nyílt meg.
Korábban
A Grand Palais-ban megrendezett tárlat a negyvenes éveire az impresszionizmustól a klasszikus stílus felé forduló mester dekoratívabb, hagyományosabb munkáit gyűjtötte össze. Renoir életének ebben a szakaszában gyakorta ábrázolta családját - három fiát és feleségét -, valamint barátait. A tárlat egyik értékes ritkasága az egyik fiáról készített mellszobor, egy magángyűjtő tulajdona, amelyet a közönség korábban sohasem láthatott.
A kiállítás Renoir kortársaira gyakorolt hatását is vizsgálja Picasso, Matisse, Maillol és Bonnard képeinek felsorakoztatásával. A Grand Palais egyik termét a művészről és környezetéről készült fotóknak szentelték a rendezők.
A Renoir a 20. században című tárlat január 4-ig várja a látogatókat Párizsban, majd tovább költözik a Los Angeles megyei képzőművészeti múzeumba, ahol február 14. és május 9. között látható. Ezt követően a philadelphiai képzőművészeti múzeumban is bemutatkozik, ott június 12-től szeptember 5-ig nézhetik meg az érdeklődők az alkotásokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.