Gazdasági függetlenséget alapoztak volna meg a GULAG táborai

2009. augusztus 31. 10:27

Korábban

Ösztönzők, érdekellentétek és végkimerülés

A korbács egyre kevésbé hatott - folytatja a professzor - áttértek hát a mézesmadzagra. 1948 novemberében Kruglov belügyminiszter egy rövid jelentést terjesztett a Minisztertanács elé, „A javító-nevelő munkatáborokban folyó munka termelékenységének fokozásáról”. A foglyok ösztönzésére a jól dolgozók büntetési idejének csökkentését, körülményeik javítását, bérezés bevezetését ajánlotta.

Az előterjesztést jóváhagyták és Kruglov már augusztus 3-án elküldte Sztálinnak az 1949-es év első feléről szóló jelentést a munkatáborok és -kolóniák munkájának eredményéről: „Jelentősen nőtt a foglyok munkateljesítménye, megerősödött a munka- és a lágerfegyelem”. A foglyoknak garantált minimum az „odakint” végzett hasonló munkáért járó fizetés tíz százaléka volt. Az átlagos havi juttatás körülbelül 250 rubelt tett ki. A foglyok a keresetüket mind gyakrabban hazaküldték. Csupán a vorkutai láger statisztikája szerint, 1951 második félévében a foglyok 683 ezer rubelt küldtek haza, jegyzi meg a kutató.

Ezekben az években vált szokásossá az a gyakorlat, hogy a rabokat a minisztériumoknak bérbe adták munkára. Például, 1951 január 1-i adat szerint, 572 ezer foglyot dolgoztattak egyéb minisztériumok szerződéses munkáin. Szembetűnő - mutat rá a professzor - a GULAG legfelső vezetésének és az egyes lágerek parancsnokainak ellenérdekeltsége. Az előbbiek a tervek maradéktalan teljesítésében voltak érdekeltek, amelyért Sztálin előtt a fejükkel feleltek. Kitüntetéseket kaptak a rabok sikeres munkájáért. Így hát a GULAG legfelső vezetésének az volt az érdeke, hogy vigyázzon a foglyok életére és egészségére - nem emberségből, hanem gazdasági okokból. Ezzel szemben, az alsó szintű lágervezetésnek semmi ilyesmi nem állt érdekében, mert ők csakis korrupció révén tudták megszedni magukat. Például, a lágerparancsnok lekapcsolt egyet a foglyoknak járó húst szállító vagonokból, s azzal helyben üzérkedett.

A GULAG-ra fordított állami dotáció folyamatosan nőtt. Borodkin professzor szerint az 1955-ös évre a GULAG költségvetésének deficitjét 859 millió rubelre tervezték. (Ennek a rendkívül magas összegnek az egyik oka például az volt, hogy rohamosan növekedett a bürokratikus apparátus, amely egyre több pénzt nyelt el.) Az igazgatási szervekre a GULAG költségvetésének 10 %-át fordították és még 25 %-ot tettek ki a lágerőrség költségei.

Az ötvenes évek elejére a szovjet államvezetés számára világossá vált, hogy a Szovjetunió iparosítása gyakorlatilag befejeződött, eljött a „tudás ökonómiájának” korszaka, amelyre a GULAG-szisztéma alkalmatlanná vált. Kevesebb, mint három héttel Sztálin halála után, 1953 március 21-én, Berija beterjesztette a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elé az 1953-ra előirányozott építési tervek módosításáról szóló indítványát. Felvetette a GULAG-foglyok által elkezdett 22 hatalmas állami - „a népgazdaság számára nem nélkülözhetetlen” - beruházás leállítását. A mobilizációs gazdaság felépítésének terve emberek milliói életének árán valósult meg. Ténylegesen e pillanattól kezdődött a GULAG felszámolása, amely de jure 1960-ig létezett, zárja elemzését Borodkin professzor.