Viták a Mátyás király szoborcsoport restaurálása miatt
2009. augusztus 18. 15:50 MTI
Jogi és szakmai viták robbantak ki a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport restaurálására kiírt versenypályázat körül, amelynek nyertese az önkormányzat csaknem három hónappal ezelőtti döntése alapján egy nagyszebeni cég lett.
Korábban
A versenytárgyalást lebonyolító kolozsvári polgármesteri hivatal a nagyszebeni Concefa Kft.-t bízta meg a Kolozsvár főterét 1902 óta ékesítő Fadrusz János-alkotás restaurálásával. A szerződést július végén írták alá a felek.
A közbeszerzési eljárás első szakaszában kizárt budapesti Kalória Hőtechnikai Kft. perrel fenyegeti a versenytárgyalást lebonyolító polgármesteri hivatalt amiatt, hogy még nem térítette meg a húszezer lejes (mintegy 1 millió 300 ezer forint) pályázati garanciális biztosítékot, noha ezt a román közbeszerzési törvény értelmében már július végéig meg kellett volna tennie - írta keddi számában a Krónika című erdélyi napilap.
A városháza készpénzben fizetne arra hivatkozva, hogy a román kincstár külföldre nem utalhat pénzt, a magyar cég azonban ragaszkodik a kaució banki átutalásához. A cég közel másfél millió forint kártérítést is követel a polgármesteri hivataltól, miután kiderült, hogy az önkormányzat sem a pályázat kiírásakor, sem az eredményhirdetéskor, sem pedig a győztes pályázóval történt szerződéskötéskor nem rendelkezett a kiírásban szereplő 800 ezer euróval, csak annak felével.
Eddig ugyanis csak a magyar kormány utalta ki a 400 ezer eurót, a román kormány viszont visszakérte a 2008-ban folyósított hasonló összeget, mert azt az önkormányzat nem költötte el a tavalyi naptári évben. A két ország közötti egyezség értelmében a román és a magyar kormány fele-fele arányban állja a restaurálás költségeit.
A munkálatok még nem kezdődtek el, de máris élénk szakmai vita zajlik a szoborcsoport rendbetételéről is. A felújítási tervet kidolgozó erdélyi Kolozsi Tibor szobrászművész és Szabó Bálint építőmérnök - akiknek a restaurálás kivitelezésére kiírt pályázaton részt vevő cégük szintén alulmaradt a nagyszebenivel szemben - kifogásolta, hogy a restaurálás jogát elnyert Concefa "útépítésre szakosodott, szakirányú jogosítvánnyal nem rendelkező" művésszel végezteti a bronzmunkálatokat.
Ioan Candea szobrász elismerte a lapnak, hogy valóban nem rendelkezik a román művelődési minisztérium ilyen irányú minősítésével. - A minisztériumi restaurátori minősítés egy év alatt beszerezhető, a tudás azonban nem - nyilatkozta a szakember, akinek neve a Bem- és Petőfi-dombormű, valamint Bolyai mellszobra révén a magyar közönség előtt sem ismeretlen.
Az 52 éves művész a nagyszebeni Bruckenthal Múzeum szakértőiből álló csapattal vág neki a munkálatoknak. Becslése szerint egy év alatt végezhetik el a felújítást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap