Digitális Rembrandt-életműkiállítás Amszterdamban
2009. július 6. 12:07 MTI
A németalföldi festőóriás, Rembrandt Harmenszoon van Rijn teljes életműve megtekinthető azon a kiállításon, amely a jövő héttől látható Amszterdamban - igaz, nem az eredeti képekről, hanem azok digitalizált változatáról van szó.
Korábban
A tárlaton mind a 317 ismert Rembrandt-festmény, valamint több száz metszet és rajz helyet kapott. Bár egyes kritikusok fanyalogva nyilatkoztak az ötletről (arra hivatkozva, hogy csak az eredeti alkotások nyújtanak teljes élményt), a kiállítás kezdeményezői - Rembrandt munkásságával foglalkozó holland kutatók - arra mutattak rá, hogy a számítógépes változat sok esetben nagyobb élményt tud nyújtani az eredetinél.
A digitális reprodukciók létrehozásához az eredeti képeket lézerrel is átvilágították és mikroszkóppal részletesen elemezték. A festményeket esetenként "restaurálták" is, azaz igyekeztek elérni, hogy azok eredeti állapotukban legyenek láthatók. Másrészt a digitális módszerekkel a festményeken csak alig vagy rosszul látható kicsiny részletek is kiemelhetők, közelebb hozhatók, ami páratlan élményt nyújthat még a gyakorlott műélvezőknek is.
Olyan tárlatról van szó, amelynek eredeti képeit több mint száz különböző múzeumból kellene összegyűjteni, ami szinte lehetetlen. Rembrandt (1606-1669) a világhírű németalföldi festészet talán legismertebb alkotója, a holland művészet aranykorának meghatározó alakja. Munkáinak utánozhatatlan hatást ad az erős kontrasztok gyakori használata, az életszerű jelenetábrázolás, és a jellemek iránti érzékenység. Korábban úgy tudták, hogy mintegy 600 festménye maradt fenn, ezek csaknem feléről azonban kiderült, hogy nem ő festette, hanem tanítványai vagy művészetének kései hódolói.
Az amszterdami tőzsde - építészeti alkotásnak sem utolsó - épületében rendezett kiállításon valamennyi híres műve kiemelt helyen található, köztük a Tulp doktor anatómiai leckéje című vagy az Éjjeli őrjárat. Utóbbit az érdeklődők könnyen össze is hasonlíthatják az eredetivel, amely a tőzsde épületétől nem messze található Rijksmuseumban látható. Kitűnően példázza a Medici Mária francia királyné díszőrségét kigúnyoló Éjjeli őrjárat a digitális technika előnyeit is: ezt a képet sikerült például számítógépes formában eredeti állapotában is megmutatni, míg a valóságos alkotás széléről az évszázadok során két alak már lekopott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.