2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A tengeri túlhalászat évszázados tapasztalatai

2009. május 26. 12:09 MTI

Legalább ezer évvel ezelőttre tehető az európai édesvizek halállományának túlhalászata, s az ott élők akkortájt fordultak a tengeri halászat felé - állapította meg egy történelmi tanulmány. A kutatás segíthet a világ kimerülőben lévő halállományának helyreállításában.

"A tengerek életébe való emberi beavatkozás hasonló példáit láttuk szinte mindenütt, sok esetben a halállomány valódi kimerítését" - fogalmazott a New Hampshire Egyetemen dolgozó Andy Rosenberg, a Tengeri Állatpopuláció Története (HMAP) elnevezésű kutatási program egyik vezetője. A tízéves projekt keretében felbecsülik a tengeri élőlények számát; mindezt 2010-ben fejezik be. A HMAP most közzétett eredményei az eddigi adatokon alapulnak, amelyeket elmúlt századok halbőségéről szóló helyi anekdotákkal bővítettek ki - magyarázta Rosenberg, aki május 26. és 28. között az Óceánok múltja elnevezésű HMAP-konferencia elnöki tisztét tölti be Vancouverben.



A tanulmány szerint az európaiak nagyjából ezer éve fordultak az édesvízi halászattól a tengeri halászat felé. "A kifogott édesvízi halak mérete a középkorban kezdett csökkenni - feltehetően a túlzott halászat és a környezetszennyezés miatt" - írta le a HMAP egyik közleménye angliai és északnyugat-európai adatokra hivatkozva. A 16. században épített új halászhajók már lehetővé tették a mélyebb vizekre vezető tengeri halászatot, az igazi "forradalom" azonban a 17. század közepén érkezett el, amikor a hajók elkezdtek jóval nagyobb vonóhálókat húzni.

A kék bálnák, a kardszárnyú delfinek és a delfinek egykor benépesítették Cornwall és Délnyugat-Anglia partjait. A feljegyzések, köztük a bálnavadászok hajónaplóinak tanulmányozásából kiderült, hogy Új-Zéland partjainál a 19. század elején még 22-32 ezer bálna élt, ám napjainkra a túlhalászat miatt talán ezer maradt belőlük. A látványos példák között említi a tanulmány fotókkal illusztrálva azt is, hogy a floridai Key Westnél fogott halak átlagos mérete 1956-os 20 kilogrammról 2007-re 2,3 kilogrammra esett vissza.

A halállományok történeti kutatása segíthet a helyreállítási tervek kidolgozásában - mondta el Poul Holm, a dublini Trinity College professzora, a HMAP elnöke. "Jobb biológiai információkra van szükségünk, és a HMAP megoldást kínál néhány kérdésre" - állította a professzor, aki megemlítette, hogy közben már olyan új fenyegetések is feltűntek, mint a klímaváltozás.

Rosenberg egy négy évvel ezelőtt vezetett kutatásában arra az eredményre jutott, hogy az 1860-as években az Észak-Amerika partjainál fekvő Maine-öbölben évente 70 ezer tonna tőkehalat emelt partra a szkúterek legénysége, szemben a mai gépesített flották háromezer tonnás teljesítményével. Rosenberg szerint el lehetne érni, hogy újra 5-10 ezer tonnásra fejlődjön az öböl halászata.

A kormányok, köztük Ausztrália, Új-Zéland és Kanada vezetői kezdik számba venni a történelmi perspektívát is a halállomány kezelésének tervezésében - állapította meg a tudós.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár