Végleg lezártnak minősítették a katyni mészárlás ügyét
2009. január 30. 11:55 MTI
Lezártnak minősítette az orosz legfelső bíróság a lengyel tisztek 1940-ben, Katyn mellett történt lemészárlásának ügyét csütörtökön, helybenhagyva ezzel a moszkvai területi bíróság tavaly októberi döntését, és elutasítva tíz áldozat hozzátartozóinak fellebbezését.
Korábban
Anna Sztavickaja, a felperesek jogi képviselője közölte: ügyfelei a strasbourgi európai emberi jogi bírósághoz fordulhatnak, ahová már további két katyni áldozat ügye eljutott. Az ügyvéd értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az ítélet gyakorlatilag azt mondja ki: akiket nem azonosítottak, azokat nem lőtték agyon. Hangsúlyozta, hogy a felperesek nem a tettesek megbüntetését követelték, hanem a nyomozás újrafelvételét és az áldozatok elismerését áldozatként.
A legfelső bíróság katonai kollégiuma ítélete indoklásában rámutatott: az úgynevezett katyni bűnügy iratai szerint 1940-ben több ezer lengyel katonát lőttek agyon, akiket az NKVD - a belügyminisztériumnak megfelelő akkori szervezet - táboraiban tartottak fogva. Az áldozatokat azonban nem azonosították az exhumálásnál, amelyben részt vettek a lengyel Vörös Kereszt munkatársai is. Mindössze 22 személyt azonosítottak, de ezek között nincsenek a felperesek hozzátartozói, s ezért nem állapítható meg, hogy a felperesek rokonaiknak halálát bűncselekmény okozta. A bíróság szerint ezért nem minősíthetők áldozatnak a felperesek hozzátartozói.
A bíró azt is jelezte, hogy az ügyben számos irat államtitkot képez, ezért titkosított, így más államok képviselői ezeket nem tanulmányozhatják, mert ez kárt okozhat az Oroszországi Föderáció érdekeinek. Túl ezen, az 1940-ben történt események megítélésében az 1926-os szovjet büntető törvénykönyvből kell kiindulni, amely az ilyen cselekmények elévülési idejét 10 évben állapítja meg - mutatott rá a bíró, de hangsúlyozta, az ügyet nem ezért zárták le, hanem a szóba jöhető tettesek elhunyta miatt.
Az első tömegsírt már 1943-ban megtalálták, amikor a terület német megszállás alatt volt, de akkor a szovjet hatóságok a nácikat vádolták a tömeggyilkossággal, s ezt az álláspontot képviselték 1989-ig, amikor is beismerték a történteket. A katyni mészárlásról az első dokumentumok 1992-ben kerültek elő az 1. számú dossziéból, amelyhez kizárólag a Szovjetunió Kommunista Pártjának mindenkori főtitkára férhetett hozzá. Az iratokból kiviláglik, hogy a volt Szovjetunió területén, különböző helyeken több mint 20 ezer lengyel katonát és tisztet öltek meg, akiket a Molotov-Ribbentrop paktumban megosztott Lengyelország orosz fennhatóság alá került területeiről hurcoltak el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap