Elmaradt a Bauhaus-alapító árverése
2008. december 6. 16:04 MTI
Az egyik legpatinásabb német aukciósház, a Kunsthaus Lempertz Oskar Schlemmer örököseinek pereskedése miatt az utolsó pillanatban kénytelen volt lefújni a szombatra tervezett kölni árverését.
Ritkán fordul elő ilyen malőr az élvonalbeli nyugat-európai aukciós házak gyakorlatában. Az 1845-ben alapított kölni Kunsthaus Lempertz, a legrégebbi német, mai napig családi tulajdonban lévő árverési cég önhibáján kívül került a kínos szituációba.
Edgar Abs sajtófelelős csütörtökön küldte szét internetes körlevelét az árverés elmaradásáról. Pedig az eseményt az őszi szezon csúcspontjának szánták, mivel a Bauhaus egykori világhírű tagjának, Oskar Schlemmernek (1888-1943) féltve őrzött hagyatékából még sohasem került eddig ilyen széles és színvonalas merítés kalapács alá. A hatvannégy tételben festmények és reliefek mellett plasztikák és akvarellek, valamint tus- és ceruzarajzok, illetve üvegikonok voltak. Csupa olyan remekmű, amelyeket korábban belföldi és határokon túli múzeumok kölcsönöztek és tártak hosszabb-rövidebb ideig a széles nyilvánosság elé.
A válogatásba egyrészt olyan, egészen korai munkák kerültek, amelyek még a Bauhaus (1919-1934) megalakulása előtti időszakban születtek, másrészt az intézmény falai között létrejöttek, illetve amelyek a főiskolának a nácik általi feloszlatása után keletkeztek. Az egyes műtárgyak euróban kifejezett konkrét kikiáltási ára is erkölcsi rangjuknak megfelelően alakult: 140 ezer eurótól kezdődött és 2 millió eurónál tetőzött.
A nagy múltú és sokat tapasztalt kölni aukciósház teljesen szabályosan és jóhiszeműen járt el a speciális licitálás előkészítésében, mivel a müncheni tartományi törvényszék alaposan megindokolt első fokú ítélete semmiféle kifogást sem emelt az eladás ellen. A német legfelsőbb bíróság viszont az utolsó pillanatban felülírta az előzetes véleményt és mindenféle értékesítést leállított.
A Kunsthaus Lempertz azonnali hatállyal levette online katalógusát az internetről, helyette feltette drámai tömörségű körlevelét. Az aukciósház a jövő évre tervezte a mostani licitálás folytatását, ám a történtek után sem tartja hiábavalónak eddigi fáradozását, mivel reméli az örökösök mielőbbi békés megegyezését és ennek nyomán a hagyaték értékesítésének későbbi megvalósulását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap