Déli-itáliai sírváza lett az évszak műtárgya
2008. június 4. 13:11
Egy dél-itáliai sírváza látható a fővárosi Szépművészeti Múzeum reneszánsz csarnokában keddtől Az évszak műtárgya kamara-kiállítás keretében.
Korábban
Az ismertetés szerint a 4. század második negyedében alkotott edény díszítése minden részletében ráfestéssel került a barnásvörös színnel bevont edény felületére.
A vázán látható főjelenet két, szinte teljesen szimmetrikusan ábrázolt lovas ifjú harcát jeleníti meg. A lovak színe azonban különbözik: az egyiké világos, a másiké kékesszürke, a jelenet tehát életre-halálra vívott viadalt ábrázol. A kép teljességéhez hozzátartozik a virágokból kiemelkedő női fej is. Az ilyen típusú vázákat kizárólag sírba tételre, a halott kísérésére használták; ezt tanúsítja, hogy az edények alját átlyukasztották.
A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye Az évszak műtárgya kamarakiállítás-sorozatot több mint 4 évvel ezelőtt indította útjára hagyományteremtő szándékkal.A sorozat fő célja, hogy rendszeresen a közönség elé tárja a gyűjteményben folyó munka eredményeit: egy-egy újonnan megszerzett, restaurált művet, vagy olyanokat, amelyekről új és bemutatásra érdemes tudományos eredmények születtek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap