Példát mutatnak a történelmi emlékezésben a magyarok
2008. április 13. 15:00
Magyarország példamutató módon dolgozza fel a német kitelepítettek ügyét - hangsúlyozta szombaton Erika Steinbach a német Elüldözöttek Szövetségének (BdV) elnöke.
Korábban
Steinbach Angela Merkellel |
Szombati közgyűlési beszámolójában üdvözölte, hogy a német kormány - a parlament jóváhagyásával - határozatot hozott a német - és más európai - elüldözötteknek emléket állító kiállítási és dokumentációs központ berlini felállításáról. Az emlékhely létrehozását már évekkel ezelőtt kezdeményezte a BdV, illetve Erika Steinbach, kezdettől fogva a német fővárost ajánlva helyszínnek. A berlini központ terve azonban elsősorban lengyel, valamint cseh és szlovák részről heves ellenállásba ütközött.
Mindenekelőtt Varsó és Prága a történelem meghamisítását célzó törekvésekkel vádolta meg a BdV-t. A tavaly év végén bekövetkezett lengyelországi kormányváltás után az új varsói kabinet felhagyott a korábbi szembenállással, ami megkönnyítette a német kormány közelmúltban megszületett döntését. A tervezett emlékhely felállítására német elképzelések szerint más európai országok szakértőinek, illetve történészeinek a bevonásával kerülne sor. Az MTI értesülése szerint eddig azonban csak Magyarország jelezte közreműködését.
A II. világháború végén és után mintegy 15 millió németet űztek el közép- és kelet-európai területekről, köztük Magyarországról.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20