Kiadták a piszkos háború egyik felelősét
2008. április 2. 18:00
A spanyol hatóságok kiadták Argentínának a "piszkos háború" egyik felelősét; a Ricardo Miguel Cavallót szállító repülőgép hétfőn indult el Madridból.
Korábban
A két héttel ezelőtti ítélettel évekig tartó jogi csata ért véget Spanyolországban. A tét annak eldöntése volt, hogy melyik országban állítsák bíróság elé Cavallót, az argentin haditengerészet volt parancsnokát. Hasonló vádakat hoztak fel ellene Argentínában és Spanyolországban, utóbbi államban az emberi jogok megsértése, népirtás, terrorizmus és kínzás vádjával vonták volna felelősségre.
A diktatúra úgynevezett piszkos háborúja idején Cavallo a haditengerészet Buenos Aires-i műszaki főiskoláján (ESMA) dolgozott. Ebben az intézményben titkos kínzóközpont működött, ahol foglyok ezreit kínozták meg és végezték ki. Cavallót konkrétan azzal vádolják, hogy részt vett a "felforgató elemek" - ellenzékiek - kiirtását célzó tervben, tagja volt a kiválasztott áldozatok elrablását, kínzását, meggyilkolását, javaik kisajátítását végző csoportoknak, egyike volt az áldozatokat nap mint nap kiválasztó tiszteknek.
Cavallo hamis személyazonossággal Mexikóban élt, és 2003 júniusában Baltasar Garzón spanyol vizsgálóbíró parancsára tartóztatták le és adták ki Spanyolországnak. Ahhoz, hogy Spanyolország kiadhassa Cavallót Argentínának, szükség volt Mexikó hozzájárulására is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap