2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fotókon az argentin diktatúra áldozatai

2008. március 7. 10:00

A hónap végéig látható Buenos Airesben az a fotókiállítás, amely az argentínai katonai diktatúra (1976-1983) idején eltűntek, eltüntetettek emlékét, vagy inkább hiányát idézi fel.

Gustavo Germano eredeti módon tiszteleg az általa megidézett családok előtt, amelyek csak néhányat képviselnek a diktatúra 30 ezer áldozata közül. A hivatalos `eltűntek` szó valójában olyanokat jelöl, akiket elraboltak vagy meggyilkoltak a katonai diktatúra idején.

Sok látogató könnyezik a kettős képek láttán. Balra mindenütt egy családi albumból származó korabeli fekete-fehér fotó, amelyen a családtagok, barátok még fiatalon, boldogan néznek a lencsébe, jobbra egy színes, harminc évvel később ugyanazon a helyen készített felvétel, amelyen üres az azóta eltűnt rokon - fiú, házastárs, szülő - helye.

Az egyik legmeghatóbb fotópár az Amestoy család drámáját jeleníti meg. Az 1974-ben készült fekete-fehér felvételen a délutáni napfényben két fiatal nővér mosolyog három gyerektől körülvéve. A másik, ugyanabban a kertben készített fotón csak egy nő és egy fiatalember látható. A másik nő, és a kicsik közül kettő nincs többé. Manuel, aki 1974-ben öt hónapos volt, életben maradt és őt, akárcsak sok tucat más "ellopott" bébit, egy, a katonai hatalomhoz közel álló családra bízták. Igazi kilétét csak 1995-ben tudta meg és nyerte vissza.

"Arcot akartam adni a 30 ezer eltűnt közül néhánynak, hogy az emberek megértsék, mit jelent, ha az embernek minden napját egy hiánnyal, egy hiányzóval kell megélnie" - magyarázta el Germano, akinek bátyja 18 éves korában "tűnt el". A ma Barcelonában élő fotós maga is szerepel az egyik portrén, amely testvéreivel együtt örökítette meg gyerekkorában, és egy másikon, amelyen a legidősebb fivér helye üresen maradt.

Két másik kép is megrendíti a látogatót. Az első házassági fotó, amelyen egy pár az eskető pap előtt áll. A második 30 évvel később már csak egy nőt örökít meg, ugyanazzal a rózsával, ugyanannak a papnak az oldalán - de a nő másik oldalán nincs már senki. "Felkavaró ezeknek a képeknek az ereje. Ez az üresség, ez a hiány szinte elviselhetetlen" - mondta a fotók megtekintése után az egyik látogató, hozzáfűzve: "Könnyű azt mondani, hogy 30 ezren eltűntek, de amíg nem látjuk ezeket az arcokat, nem tudjuk felfogni a tragédia igazi dimenzióit."

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár