Meghal Peidl Gyula egykori miniszterelnök
2004. szeptember 13. 12:06
A politikus Ravazdon született 1873. április 4-én. Nyomdász szakmát tanult, s a kor szokásainak megfelelően vándorutat tett, nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában, Svájcban és Németországban is járt. Ekkor került kapcsolatba a szociáldemokráciával, és megtanult németül. A magyarországi munkásmozgalomban 1900-től vett részt, mint a Typographia című lap szerkesztője, majd az Általános Fogyasztási Szövetkezet titkára. 1909-ben beválasztották a Szociáldemokrata párt országos vezetőségébe. Az őszirózsás forradalom idején a Berinkey-kormányban munkaügyi és népjóléti miniszter volt. Nem értett egyet a két munkáspárt egyesítésével és a proletárdiktatúra kikiáltásával és nem vállalt szerepet a tanácskormányban. A Forradalmi Kormányzótanács bukása után vállalta az ún. `szakszervezeti kormány` elnöki tisztségét és platformjául a magántulajdon visszaállítását választotta. Kormánya 1919. augusztus 1-6. között még egy hétig sem volt hatalmon, mert a párizsi békekonferencia vezetői nem ismerték el a kormányt és lemondatták. Ezután hozzáfogott a Szociáldemokrata Párt újjászervezéséhez, de jobboldali nyomásra távoznia kellett az országból. 1921-ben tért vissza Magyarországra és egészen 1931-es visszavonulásáig, Peyer Károly mellett a Szociáldemokrata Párt egyik legbefolyásosabb vezetője volt. Budapesten hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap