Bajor kézben marad a német nyelvemlék
2007. december 4. 08:00
Alig egy héttel a tervezett londoni árverést megelőzően sikerült megmenteni Németország számára egy jelentős kultúrtörténeti Bibliát.
Korábban
Arról nem volt hajlandó nyilatkozni a minisztérium, hogy mennyit fizetett a visszaszerzett öt kötetért, amelyek a tervek szerint december 4-én a londoni Sotheby's aukciósház árverésén kerültek volna kalapács alá. A minimális vételár összegét az aukciós ház kétmillió fontban (730 millió forint) állapította meg.
Thomas Goppel bajor művészeti miniszter szerint fennállt a veszélye annak, hogy elvész ez a kulturális örökség. Miután azonban néhány héttel ezelőtt ismertté vált, hogy a hercegi alapítvány el akarja adni az öt kötetet, szakértők követelték, hogy a történelmi Biblia Németországban maradjon.
A bajor-ingoldstadti VII. Lajos megbízásából 1430-ban kézírással készült és számos illusztrációval ékesített Biblia száz évvel később Ottheinrich (1502-1559) pfalzi és neuburgi gróf, a későbbi pfalzi őrgróf tulajdonába került. Az évszázadok során más és más helyre került a Biblia Németországban. A harmincéves háború alatt (1618-1648) visszakerült Bajorországba, de azután onnan Gothába vitték.
A Bajor Állami Könyvtár közölte, hogy fennállásnak 450. évfordulója alkalmából mind a nyolc kötetet kiállítja.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap