Svéd robot találta meg a négyszáz éves roncsot
2007. november 19. 09:00
Egy 17. századból származó, szinte érintetlen hajóroncsot talált egy svéd televíziós forgatócsoport a Balti-tenger mélyén.
Korábban
"A roncsról készített videofelvételt tanulmányozó szakértők elmondták, hogy feltehetően ez a hajó maradt meg a legépebben az ebből a korszakból származó roncsok közül" - áll a televízió közleményben.
A hajó nemzetiségét még nem állapították meg, de az építési technika alapján holland lehetett. Vélhetően ugyanabból az időszakból származik, mint a Vasa svéd hadihajó, amely 1628-ban süllyedt el Stockholm magasságában, és jelenleg a svéd főváros egyik legszebb múzeumában látható.
A hajóroncsot víz alatti robotok segítségével találták meg 125 méter mélyen a tengerfenéken - közölte Sinding-Larsen. A lelettel kapcsolatos további elképzelésekről nem adott tájékoztatást.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap