Kiemelték a szegedi várásatás csontjait
2007. október 31. 13:00
Befejeződött a szegedi középkori vártemplom idei ásatása. Az időjárási feltételek miatt ugyanis a Móra Ferenc Múzeum régészei nem folytathatják a vármaradvány melletti feltárást.
Korábban
A feltárás lezárása után a szakemberek következő feladata az idén felszínre hozott emberi maradványok, csontok felszedése lesz. A csontokat zsákba tették, majd gondosan lemossák, utána helyezik a maradványokat dobozba, s ezt követi az alapos antropológiai vizsgálat.
Az idei évben 50 emberi maradvány került elő az ásatás során, a közel egy évtizede folyó feltárás ideje alatt pedig összesen 700. Érdekesség, hogy az eddig vizsgált holttestek között akadt már olyan, aki szifiliszben vagy kard által hunyt el. A tudományos szempontból figyelemre méltóbb darabokat Göttingenbe küldik szövettani vizsgálatra, hogy a tudósok még többet megtudhassanak az adott leletről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- 09:15
- 09:12
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap