Megszületett Tátrai Vilmos hegedűművész
2004. szeptember 13. 12:06
A kispesti születésű művész 1921-24-ben, majd 1929-34-ben a Nemzeti Zenede hallgatója, 1924-27 között a Zeneakadémián Szerémi Gusztáv növendéke volt. Két évet tanult Waldhuber Imrénél és Rados Dezsőnél is. 1933-ban került a Budapesti Hangversenyzenekarhoz, előbb elsőhegedűs, majd 1940-től koncertmester volt. 1936-37-ben Buenos Airesben, 1940-ben Ankarában zenekarban játszott. 1945-46-ban a Rádiózenekar, majd 1946-1978 között a Székesfővárosi, illetve az Állami Hangversenyzenekar koncertmestereként tevékenykedett. A Tátrai-vonósnégyest 1946-ban alapította, s a zenekarral világhírnevet szerzett. Az 1950-es években az együttesben muzsikált Szűcs Mihály, Konrád György és Banda Ede. A vonósnégyes nemzetközi diadalútjának jelentős állomása volt, hogy 1948-ban megnyerte a budapesti nemzetközi Bartók-kvartettverseny első díját. 1957-ben megalapította a Magyar Kamarazenekart, amelynek szintén vezetője volt. 1965-től egyetemi tanárként a Zeneművészeti Főiskolán tanított. Mintegy 200 hanglemezfelvétele készült, 64 magyar mű ősbemutatója, 52 külföldi mű első előadása, kottapublikációk és tanulmányok fűződtek a nevéhez. 1999. február 2-án hunyt el Budapesten. 2001-ben Hegedűszó alkonyatban címmel önéletrajzi kötete jelent meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap