Megszületett Harmatta János klasszika-filológus
2004. szeptember 13. 12:06
Hódmezővásárhelyen született, 1938-ban végezte el a Pázmány Péter Tudományegyetem görög-latin-magyar szakát. 1943-44-ben középiskolai tanáraként, 1944-48-ig az ELTE BTK latin tanszékén tanársegédként dolgozott, 1948-52 között a görög tanszéken intézeti tanár, majd 1952-88-ig az ELTE indoeurópai nyelvtudományi tanszék vezető egyetemi tanára volt. 1988-tól nyugdíjas, tudományos tanácsadó. 1967-89-ben az MTA Ókortudományi Kutatócsoport vezetője, az Ókortudományi Társaság elnöke, 1990-től tiszteletbeli elnöke. 1970-től az MTA levelező, 1979-től rendes tagja. A Nemzetközi Akadémia Unió elnöke. Kutatási területe: az indoeurópai összehasonlító nyelvészet, az indológia, az iranisztika, az ókori irodalomtörténet és az ókori történelem. 1973-ban Herder-díjjal, 1990-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, 2003-ban pedig Akadémiai Díjat kapott. Budapesten hunyt el 2004. július 24-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár tudomására jutott, nem tett jelentést a Hitler ellen készülő merényletről Erwin Rommel tegnap
- Kesztyűje buktatta le, ezért került fogságba a hazaútja során az álruhás Oroszlánszívű Richárd tegnap
- Új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban tegnap
- Szerencsés véletlen következtében nyerte meg Hódító Vilmos a hastingsi csatát tegnap
- Már statisztaként is megdobogtatta a női szíveket Roger Moore tegnap
- A felújított nyírbátori múzeum betekintést ad a Báthori család életébe tegnap
- Megnyílt a Magyarság Háza Szórványmagyarság című fotókiállítása tegnap
- A háborúban és a politikában is sikert sikerre halmozott Dwight Eisenhower tegnap