Kalóriadúsan étkeztek a maja Pompejiben
2007. augusztus 28. 11:00
Az i.sz. 600 körül, vulkáni hamu által betemetett ősi terület leletei alapján rekonstruálták a maják táplálkozási szokásait.
Korábban
Az 1978-ban felfedezett Ceren nevű ősi falu melletti maniókaföldet mintegy 3 méteres hamu borította. Ceren épületei, tárgyai és környezete azért maradhatott ilyen kitűnő állapotban, mert a közeli Loma Caldera vulkán 1400 évvel ezelőtti hirtelen kitörése hatalmas réteg hamuval fedte be, megőrizve a maja földművesek mindennapjait. Az Újvilágban eddig még nem találtak bizonyítékot e kalóriadús növény termesztésére, amely ma Latin-Amerika egyik legfontosabb élelemforrása.
"Már régóta foglalkoztat bennünket, hogy az maják mit termelhettek és ehettek a kukoricán és a babon kívül, így a felfedezés valóban főnyereményt jelent. A manióka rendkívül gyorsan növő növény, s ezzel magyarázható, hogyan tudták a maják élelemmel ellátni az olyan nagy települések lakosságát, mint a guatemalai Tikal vagy a hondurasi Copán" - mondta Payson Sheets professzor, az ásatás vezetője.
A kutatók júniusban földradar, magfúrások és szondák segítségével néhány hatalmas, egymástól utakkal elválasztott termőterület pontos helyét állapították meg, majd később az is kiderült, hogy maniókaföldröl van szó. A leletek tanúsága szerint a maniókát éppen learatták, és újakat ültettek, amikor a vulkánkitörés bekövetkezett, és hamuval borította be az egész ültetvényt. "Egy 1400 évvel ezelőtti frissen ültetett maniókaföldet találtunk. A vulkáni hamu kitűnően konzerválta az akkori állapotokat, így úgy érezhettük, mintha közvetlenül az ősi maja földművesek nyomában járnánk" - mondra Sheets.
A manióka ágyása mintegy egy méter széles és kb. 60 cm magas volt - tízszer nagyobb, mint egy hagyományos kukoricaültetvény, bár a sorok hosszát még nem sikerült megállapítani. A maniókadugványt nagy gonddal helyezték a földbe, hogy a felfelé növekvő része új cserjét, a föld alatti része pedig ehető gumókat és egyenletes gyökérzetet hozzon létre.
A vulkánkitörés egyébként egy kora augusztusi estén történt. A kutatók a kitörés pontos idejét a növény magasságából állapították meg, valamint abból, hogy a szerszámokat már behordták, de a fekvőszőnyeget még nem terítették ki. A valószínűleg néhány száz embernek otthont adó Cerenben eddig 12 épületet tártak fel: lakóépületeket, raktárakat, műhelyeket, konyhákat, vallási építményeket és egy közösségi szaunát. A földradar szerint még több tucat építmény fekszik a hamu alatt.
Emberi maradványokat azonban nem találtak, ami eleinte zavarta a régészeket. 1993-ban viszont kiderült, hogy a vulkánkitörést földrengés előzte meg, ami menekülésre késztette az embereket, akik még a legértékesebb holmijaikat is hátrahagyták. A Cerent megtekintő régészek és vulkanológusok szerint az itteni szerves anyagok - nádtetők, gerendák, fonott kosarak, ruhák és gabonaszemek - állapota jobb az olaszországi Pompejiben megmaradt szerves anyagok maradványainál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap