Brit kutató keresi Rommel elveszett aranyát
2007. július 20. 11:00
Egy brit kutató azt állítja, hogy Korzika partjainál megtalálta Rommel elsüllyedt kincseinek pontos lelőhelyét.
Korábban
Az elveszett szállítmányt 15 éve kereső Terry Hodgkinson a Daily Telegraph című brit lapnak elmondta: mostanra biztos abban, hogy a szállítmány egy tengeri mérföldnél is közelebb van a korzikai Bastia városához. A televíziós forgatókönyvíróként is ismert kincsvadász helyi szakértőkkel együttműködve kapott engedélyt a francia hatóságoktól, hogy megkeresse a hat acélládát, amelyek közel 200 kilogramm aranyat, illetve az észak-afrikai zsidóság más értékes kincseit rejtik.
Mennyit tudhatott a kincsekről? |
Amikor aztán a nácik elhagyták Észak-Afrikát, sokan úgy gondolták, hogy a kincset elsüllyesztették, ám a szakértő elmélete szerint az Korzikánál, a heves brit és amerikai bombázások következtében került a tenger fenekére. Azóta számos alkalommal próbálták megtalálni, a legutóbbi kísérletre idén februárban került sor, amikor egy német televíziós csapat engedély nélkül merült a tenger mélyére. Bár megbüntették őket, később tovább folytatták a kutatást, egy kulturális filmelkészítésének engedélyével.
"Biztosak vagyunk a helyszínben, de annak megszerzéséhez a legmodernebb felszerelésre van szükségünk, mert a ládák mélyen a homokba süllyedtek" - mondta a kutató. A kincsek feltárásának egyetlen módja így a tengerfenék kikotrása lehetne, amely azonban egy igen drága és időigényes megoldás. A fő problémát jelenleg is a projekt finanszírozása jelenti, és a kérdést a kincs lehetséges értéke sem könnyíti meg. Bár a francia törvények szerint a ládák tartalmát a megtaláló és az állam között kell megosztani, ebben az esetben a hatóságok megpróbálják megkeresni azok leszármazottait is, akiktől a nácik a vagyontárgyakat begyűjthették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05