Újra megvizsgálják a királyi múmiákat
2007. július 16. 13:00
Egyiptom összes királyi múmiájának identitását ellenőrizni kell - jelentette be Zahi Hawass, az Egyiptomi Régiségek Főtanácsának vezetője, miután I. Thotmeszről kiderült, hogy korábban tévesen azonosították.
Korábban
Hawass bejelentése szerint a kairói Egyiptomi Múzeum közel 40 királyi múmiáját CT-vel fogják átvilágítani, majd DNS-analízist végeznek el rajtuk. Minderre azért kell majd sort keríteni, mert a kutatók között komoly megdöbbenést váltott ki, amikor a legutóbbi vizsgálatok során az derült ki, hogy az I.Thotmeszének gondolt múmia valójában egy fiatal, nyíltól megsérült fiú holtteste. A Reutersnek adott interjúban a főrégész elmondta, hogy emiatt vonta kétségbe az összes múmia identitását, és azokat egytől egyig a legmodernebb technológiákkal kell majd megvizsgálni.
|
|
Hatsepszut királynő nemrég azonosított múmiája |
Ugyanez azonban nem mondható el az egykori főméltóságok többségéről, akiket a fosztogatóktól való védelem miatt sokszor elvittek a sírjukból és máshol rejtettek el. Június végén sikerrel azonosították I. Thotmesz hasonló körülmények között kényszerköltöztetett lányát, Hatsepszutot, aki az előzetes vizsgálatok szerint egy rossz fogakkal, elhízással és csontrákkal küszködő nő lehetett.
A kutatók az akkor vett DNS-minták alapján jöttek rá arra, hogy a nő apjának vélt múmia nem lehetett a 60-as éveiben elhunyt fáraóé. Hawass szerint a korábban Hatsepszut dajkájának sírjában talált és jelenleg még azonosítatlan múmiák komoly reményre adnak okot, és szerinte az is lehet, hogy azok között rejtőzhet I.Thotmesz holtteste. A múmiakutatás Szent Grálja pedig az lenne, ha megtalálnák Nofertiti valódi múmiáját is - árulta el az interjúban.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

erotika
- Hét bűnrossz szexuális tanács a történelemből
- Hatalmas botrányt kavart pornográf tartalma miatt a Lady Chatterley szeretője
- Antik mítoszt megidéző erotikus falfestmény díszítette a pompeji kereskedő hálószobáját
- Disznóviccé átköltött mítoszok képregényeit nézegették a rómaiak vécézés közben
- Hét bűnrossz szexuális tanács a történelemből
- Kiderült, hogy ki állt modellt a világ leghíresebb nemi szervéhez
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- James Joyce feleségéhez címzett pajzán levelei többféle perverzióról is árulkodnak
- Egészen a 19. századig csak a királyok „zárt szobáiban” lehettek meztelen nők festményei Spanyolországban
- Egész Európában népszerű volt a középkorban a legendás Artúr király kultusza tegnap
- A gyertyák csonkig élnek – így élte meg Márai Sándor a 20. század viharait tegnap
- Nem működött a kivéreztetés taktikája Verdunnél tegnap
- A műkritikusokat is átverte az ecsetet ragadó csimpánz tegnap
- A fal túloldalán: a Roosevelt-ház erős asszonyai tegnap
- A legenda szerint férfiak kezében balszerencsét hoz a híres Koh-i-Noor gyémánt 2021.02.20.
- A középkor hálószobatitkaitól a másnaposság elleni tojásig – ezek voltak a hét legizgalmasabb cikkei 2021.02.20.
- Balszerencsés volt a szerelemben II. József, a „kalapos király” 2021.02.20.











