Megújul a görög királyi nyaraló
2007. június 26. 18:00
A monarchia felszámolása után közel 33 esztendővel a görögök helyre akarják állítani az egykori királyi család nyári palotáját.
Korábban
A kereken 4000 négyzetméteres palota 1871-ben épült az orosz cári udvar mintájára egy 42 hektár nagyságú erdőség közepén. Az épületek időközben megértek a helyreállításra, egyeseket a beomlás veszélye fenyeget. A felújítás költségeit 800 millió euróra becsülik. Azt tervezik, hogy az épületegyüttes múzeumként és szabadtéri látványosságként áll majd az érdeklődők rendelkezésére.
Konstantin és felesége 2000-ben |
II. Konstantin, az utolsó görög király 1967-ben hagyta el országát. Politikai ellenfelei ugyanis akkor azt vetették a szemére, hogy uralmának kezdeti időszakában eltűrte a görög katonai juntát (1967-1974). A junta által végrehajtott puccs után nyolc hónappal II. Konstantin megpróbálta ellenpuccsal helyreállítani a demokráciát Görögországban, de kísérlete kudarcot vallott.
A katonai junta 1974 júliusában bekövetkezett bukását követően a görögök még annak az évnek a decemberében népszavazáson a monarchia megszüntetése mellett döntöttek, A király minden tulajdonát államosították, majd hosszú huzavona után nemrég jóvátételt szavaztak meg II. Konstantinnak. Az ex-király az elkövetkező években egyszerű állampolgárként szándékozik Görögországban élni.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap