Régészeket koordinál a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat
2007. április 18. 08:00
Létrejött és megkezdte működését a nagyberuházásokhoz kapcsolódó megelőző régészeti feltárások koordinálására a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat.
Korábban
A szolgálat a régészeti lelőhelyek feltárásának szabályairól szóló rendelet április 3-án életbe lépett módosítása alapján, az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ átalakításával jött létre, feladata konkrét régészeti feltárások elvégzése, illetve az ilyen típusú munkák országos koordinálása - mondta a szakállamtitkár.
A szakszolgálat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által végzett, illetve a Vásárhelyi-tervhez kapcsolódó 100 millió forint feletti beruházásoknál, valamint az 1,5 milliárd forint feletti egyéb fejlesztések esetében illetékes. Más beruházások esetében a területileg illetékes megyei múzeumok hatáskörében marad a feltárási feladatok ellátása.
Mindent ők felügyelnek majd |
A egyes feltárásokat projektrendszerben végzik majd, adott beruházásokhoz állítják fel a szükséges csapatokat. A forrásokat központi költségvetésből fedezik, a feladatok eseti költségeit viszont a beruházási projektek biztosítják - mutatott rá Virágos Gábor. A megbízott igazgató kiemelte, hogy az új rendszerben a beruházó számára is kalkulálhatóvá válik a feltárások költsége, mivel előre meghatározott szolgáltatási díjakat állapítanak meg. Így nem kerülhet sor árvitára sem - jegyezte meg Virágos Gábor.
Az adott feltárást végző intézményeket eddigi működésük, fő területeik, kutatási terveik alapján választják ki az egyes projektekhez. Amennyiben pedig több szervezet is alkalmas a feladatra, akkor a hamarosan felállítandó, 8-10 fős független tudományos tanácsadó testület hozza majd meg a döntést. A szakszolgálat vezetői posztjára pályázatot ír majd ki, működésének eredményességét pedig egy év múlva felülvizsgálja az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 2024.05.06.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 2024.05.06.