Új szervezet felügyeli a hazai ásatásokat
2007. április 2. 08:45
Módosult a régészeti lelőhelyek feltárását szabályozó rendelet, ennek eredményeként áprilisban létrejön a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat.
Korábban
Mint írják, az intézmény új elnevezése Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat, amely `a jövőben az örökségvédelem egyik meghatározó tudományos háttérbázisa lesz`. A tárca tudatta azt is: a szakmai egyeztetés alapján kialakult rendelet a nagyberuházásokhoz kapcsolódó megelőző régészeti feltárások elvégzését rendeli a szakszolgálathoz.
Raczky Pál, az ELTE Régészettudományi Intézetének igazgatója az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: "nekünk, régészeknek, nem annyira a közigazgatási egységekre, megyékre vagy régiókra, hanem leletekre, lelőhelyekre és gyűjteményekre kell koncentrálni. Az eddigi törvényi szabályozás a régészek tömegét lényegében a megyei múzeumi hálózatba koncentrálta és ezeken keresztül történt az országos célok megvalósítása. Valójában nem tudom, hogy a felálló szakszolgálat képes lesz-e átvállalni azt az országos munkát, amelyet eddig 19 megye múzeuma végzett" - tette hozzá.
Raczky Pál ismertetése szerint csak az autópálya-építés kapcsán végzett régészei kutatások nyomán 1990-től 20 millió lelettel gazdagodott Magyarország. Ezek raktározása, információs rendszerbe való foglalása "iszonyú nagy feladat" - hangsúlyozta. "A rendelkezés fő célja az ásatások központosítása" - mondta a rendelet módosításáról Raczky Pál. Szerinte a régészeti feltárás célja nem maga az ásatás, hanem az előkerülő leleteket "biztonságba helyezése" és "továbbörökítése" a jövő nemzedékek számára.
"A szakszolgált szempontjából azt látom kérdésesnek, hogy képes lesz-e a munka teljes vertikumát megszervezni. Lesz-e erő, akarat, hogy ezt végigvigye, s főleg, lesz-e hozzá szakemberi háttér. Nagyon sok szakemberre van szükség" - közölte Raczky Pál.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 29. A kétpólusú világrend (kialakulása, jellemzői, a két blokk berendezkedése, konfliktusok, szétesése)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/790.jpg)
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap