Megszületett Sulyok Dezső kisgazdapárti politikus
2004. szeptember 13. 12:06
Simaházapusztán született, érettségi után behívták katonának. Az I. világháborúban az orosz, majd az olasz harctéren teljesített szolgálatot. 1918-ban csendőrtiszti tanfolyamra jelentkezett, de kétéves tiszti szolgálat után, saját kérelmére kilépett a csendőrség kötelékéből, mert a katonás életmódot nem tudta egyéni szabadságával összeegyeztetni. 1924-ben Pápán ügyvédi irodát nyitott. 1942-ben harcolt a Donnál. Leszerelése után a kisgazdapárt polgári tagozatának társelnökeként részt vett a Kállay Miklós miniszterelnöknek átadott háborúellenes memorandumok kidolgozásában, és szorgalmazta a szociáldemokratákkal való tárgyalásokat. 1944. április 30-án letartóztatták. A város szovjet megszállása után egyszerre lett polgármester, rendőrkapitány és a Nemzeti Bizottság elnöke. 1945. augusztus 20-tól a FKGP országos intézőbizottságának egyik tagja, szeptember 1-jétől 1947. augusztus 9-ig a Pénzintézeti Központ elnöke volt. Országgyűlési képviselő lett, előbb párton kívüli, majd kisgazdapárti programmal. 1946-ban kizárták a pártból, ezután megalakította az ellenzéki Magyar Szabadság Pártot, amely azonban csak fél évig tudott működni. Miután a kommunista párt - szovjetek által támogatott - előretörése nyomán a polgári pártok ellehetetlenültek, 1947-ben külföldre távozott és az Egyesült Államokban telepedett le. New Yorkban hunyt el 1957. május 18-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap