Titkos aktákkal küzdenek az amerikai levéltárosok

Január elsejével az Egyesült Államokban is véget ért a titkok kora: mintegy 700 millió oldalnyi titkosított dokumentum vált elérhetővé.

Munkában a levéltári Helyszínelők

Bill Clinton 1995-ben írta alá a 12958. számú elnöki rendeletet a 25 éve lezárt iratok titkosításának automatikus feloldásáról függetlenül attól, milyen okból titkosították azokat. Az elnöki rendeletet követően az ügynökségeknek (a nemzetbiztonsággal kapcsolatban állók kivételével) át kellett alakítaniuk egész titkosítási gyakorlatukat: át kellett vizsgálniuk az aktáikat, és bizonyítaniuk kellett, hogy azokat valóban titkosítani kell.

Ha ez nem sikerült, a dokumentumok nyilvánossá váltak. 2006. december 31-e előtt ennek hatására 400 millió oldal került ki a titkosítás alól, és még további 700 millió oldal vár a sorsára. Úgy tűnhet tehát, hogy ezzel az információhoz való hozzáférés szabadsága végre győzedelmeskedett, a dolog azonban nem ilyen egyszerű: a titkos akták továbbra is titkosak maradnak, hiszen évek telhetnek el addig, amíg a nagyközönség is bepillanthat a dokumentumokba.

A munkaerő ugyanis korlátozott mennyiségben áll csak rendelkezésre: a nemzeti levéltár ötven munkatársa egy év alatt "csupán"40 millió oldalt tud feldolgozni, most azonban ennek a tízszeresével kell szembenézniük. A megnyitásra váró iratanyag az 1950-es és 1960-as évek amerikai történelmébe enged bepillantást: azokban vizsgálatokat, kommunisták utáni hajszát; emberrablásokat és bankrablásokat; illetve már elévült diplomáciai ügyeket találunk. Igazán azonban senki nem tudja, mit is rejtenek - talán csak azok, akik elrendelték titkosításukat.

A levéltárosoknak nem csupán az iratok tömegével kell megbirkózniuk, hanem a különböző ügynökségektől érkező, a titkosítás feloldására vonatkozó utasításokkal is. (Néhány ügynökség ugyanis felhatalmazta a levéltárosokat az ilyen jellegű döntések meghozatalára - persze a megfelelő biztonsági eljárást követően). Az irattartó dobozokban található aktákon számok, dátumok, betűk és különböző jelek vannak, amelyek iránymutatást adnak a levéltárosoknak, hogyan kezeljék az adott aktát.

Minden ügynökség más nyelvet és kódot használ kívánságai közlésére: amíg ugyanaz a betű az egyik ügynökségnél azt jelenti, hogy a dokumentum titkosítása feloldható, addig a másiknál pedig épp az ellenkezőjét. "Minden irat felnyitásánál meg kell tanulnunk ezeket a jeleket" - mondja Meredith Wagner levéltáros. A kódok pontos megfejtése időbe telik, és az ügynökségek nem szeretik, ha telefonon kérdezősködünk. "Azt viszont sokkal kevésbé szeretik, ha olyan iratot oldunk fel, amit nem akartak"- mondja Schauble.

A másik problémát a "méltányosság" kérdése jelenti, vagyis amikor több ügynökség is részt vett az adatok titkosításában. Ilyenkor mindegyik belenézhet a dokumentumba a titkosítás feloldása előtt, ám ez nem tesz jót az iratanyag állagának. A probléma megoldását jelenti az a kezdeményezés, amely szerint az ügynökségek együttesen vizsgálhatják meg az aktákat, ugyanannál az asztalnál, ugyanabban az időben. Az új projekt viszont egyelőre még csak a bevezetésnél tart.

A felesleges titkosítások átka

Az iratokat így megvizsgálják és a rajtuk lévő utasítás szerint rendszerezik. `Tisztára olyan, mint a Helyszínelők című sorozat, csak papíron. Az ember soha nem tudja, mit talál` - mondja Neil Carmichael vezető levéltáros. Jeanne Schauble, az Állami Levéltár (The National Archives) titkosítások feloldásával foglalkozó osztályának igazgatója szerint a levéltárosok feladata, hogy a gyakorlatba is átültessék a nyílt kormányzást.

`Az Egyesült Államoknak van a világon a legnyitottabb és egyben a legtitkolózóbb kormányzata, ha az új titkok keletkezésén mérjük` - mondja Steven Aftergood a kormányzati titkosításokkal foglalkozó program igazgatója az Amerikai Tudósok Szövetségénél.

Ennek ellenére sokan, még a kormányzat egyes tagjai úgy gondolkodnak, hogy a legtöbb aktát egyáltalán nem kellene titkosítani. A 9/11 Bizottság is beszámolójában tiltakozott a titkosítás ilyen mértéke ellen, mert ez már a nemzetbiztonságot is befolyásolja. A Védelmi Minisztérium egyik munkatársa 2004 augusztusában azt vallotta egy kongresszusi meghallgatáson, hogy a titkosított akták 50%-ánál egyáltalán nem lett volna szükség erre a minősítésre.

"A hiányosságok és titkosított akták ellenőrizetlen feloldása rossz, de a másik oldal - a túlzott titkosítás - legalább olyan ártalmas" - mondja J. William Leonard, az információs biztonságot felügyelő iroda igazgatója. Ez komoly kiadásokkal is jár: csak titkosítás - tárolás, biztonság, eljárás - 2005-ben 7,7 milliárd dollárba került az államnak. "Most a múltbeli hanyagságunk következményeiért kell fizetnünk. Az ügynökségek évtizedekig tetszés szerint titkosították aktáikat, és teljesen elhanyagolták az iratok titkosításának feloldását" - mondja Aftergood.

A régi titkok ugyanakkor új válságot is előidézhetnek, mivel a múltbeli titkokat sokszor ma sem szeretik hallani. Ilyen a Szaddám Huszeinhez fűződő állami barátság, és Oszama bin Laden támogatása a 80-as évekből. Aftergood ezért több meglepetésre is számít, olyasmire, amiről eddig nem volt tudomásunk. Szerinte éppen ez a titkosítás megszüntetésének a lényege.