Megtalálták a füzéri vár borospincéjét
2007. április 11. 13:15
Megtalálták a füzéri vár borospincéjét, a több évszázada betemetett járatok három ágát tárta föl eddig Simon Zoltán régész.
Korábban
Az 1992 óta folyamatos feltárás során sorban kerültek elő a Felsővárban a 17. századi leírásokból név szerint ismert palotaszárnyak megmaradt pincéi, a sütőház, a konyha, a sáfárház, a deákház, a "Rimay-bolt", a tömlöc, stb. Kirajzolódtak az egyes építési periódusok, napvilágra kerültek az egykori mindennapi élet használati tárgyai. Számos kőfaragvány újra visszaépíthető volt oda, ahonnan kihullott. A Felsővárban ma már csak a kút és a ciszterna kitisztítása van hátra.
Az Oltai Péter tervei alapján folyó rekonstrukció első lépése a kápolna lefedése volt. Ezt követte a kaputorony és a kapubástya helyreállítása, majd a palotaszárnyak nyugati végének részleges rekonstrukciója. A soron következő - hamarosan megkezdődő - munka a konyha, a sütőház és a sáfárház helyreállítása lesz.
Hétvégi várkalauz: Füzér |
A vár felújítására nemrég 52 millió forintot nyert az önkormányzat egy európai uniós alaptól, "Vár a Natúrparkban" program keretében. A pénzből a vár konyháját, a sütőházat, valamint az úgynevezett sáfárházat újítják fel. A várat évente 35-40 ezren látogatják, a most feltárt pincét - a kutatás, valamint a helyreállítás után - a tervek szerint a turisták előtt is megnyitják majd.
A különleges és védett vulkáni kúp tetejére az Aba nemzetségbeli Vak Andronicus által építtetett erődítmény az évszázadok során többször volt királyi vár, IV. Béla király 1235-1270-ig birtokolta. Perényi Péter mint koronaőr 1526-ban, Szapolyai János koronázása után szállíttatta Füzérre a koronát, ahol egy éven át őrizték.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap