2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Feltárták a Közel-Kelet legnagyobb keresztény templomát

2008. november 13. 16:42 MTI

Ezerkétszáz éves keresztény templomot tártak fel Szíria középső részében, az ősi Palmüra közelében szíriai és lengyel régészek. A 8. században alapított 47 méter hosszú és 27 méter széles templom a maga nemében a legnagyobb, amelyet valaha feltártak a közel-keleti országban. Oszlopai a becslések szerint 6 méter magasak voltak.

A templom északi és déli szegletében egy-egy külön helyiséget alakítottak ki, a feltételezések szerint ezekben keresztelték meg a hívőket, és különböző vallási szertartásoknak is helyet adtak, amiként az udvaron kialakított kis amfiteátrum is. Ez a negyedik keresztény templom, amelyet Palmüra közelében fedeztek fel. Palmra (Palmyra), amelyet a legendák szerint Salamon alapított, az ókori Szíria egyik legfontosabb városa volt, Damaszkusztól 215 kilométerre északkeletre és az Eufrátesztől 120 kilométerre délnyugatra egy oázisban helyezkedik el.

Felvirágzását annak köszönhette, hogy a sivatagi karavánutak kereszteződésében állt. A város igazi jóléte a római uralom alatt köszöntött be, mivel Palmüra volt az összekötőkapocs az ókori Kelet és a Mediterráneum államai között. A 3. században Zenóbia királynő uralkodása alatt a város fellázadt a rómaiak ellen, majd meghódította a római Közel-Kelet nagy részét: északon a Boszporuszig jutottak a palmürai hadak.

Aurelianus császár 272-ben ellenctámadást indított, és még abban az évben leverte a várost. Miután Zenóbiát rabláncra fűzve eltávozott, a legyőzött Palmüra fellázadt. A visszatérő császár ekkor már le is rombolta a várost (273), amely elnéptelenedett. Palmüra mellé katonai tábort építtettek, ezt Diocletianus kibővítette. A későbbiekben kisebb város alakult ki helyén, a Bizánci Birodalom időszakában néhány szerényebb méretű templom is épült. A kereskedelmi ekkorra utak már elkerülték a jelentéktelenné vált települést.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár