Korszerűsítik az auschwitzi múzeumot
2006. december 11. 10:15
Korszerűsíteni fogják az egykori auschwitzi haláltábor múzeumát - jelentette be Piotr Cywinski, az intézmény igazgatója.
Korábban
A változtatások csak Auschwitz I-et érintik majd, a tábor legrégibb részét, ahol a jelenlegi kiállítás található az egykori 4-es, 5-ös, 6-os, 7-es és 11-es fogolybarakkban. Auschwitz I vörös téglaépületei eredetileg kaszárnyának készültek, és ezekben állítottak ki például sok ezer bőröndöt, amelyekkel az áldozatok a táborba érkeztek, és itt láthatók többek között a szemüvegek, és a cipők, amelyeket viseltek, mielőtt a halálba küldték őket.
A három kilométerre lévő Auschwitz-Birkenau területét, ahol a nácik 1,1 millió embert, főleg kelet-európai - és legnagyobb számban magyar - zsidót végeztek ki, nagy többségüket a gázkamrákban, nem érinti a változtatás. Itt elsősorban állagmegőrző munkálatokra kerül majd sor, megakadályozandó, hogy a németek által a tábor kiürítésekor, 1945-ben felrobbantott gázkamrák maradványai még inkább a földbe süllyedjenek és szinte észrevehetetlenné váljanak.
"Azt akarjuk, hogy azok a fiatalok, akik felkeresik a tábort, ne csupán az emberiség legnagyobb drámájának képeit vigyék magukkal, de legyenek tudatában az áldozatok hősiességének, kölcsönös segítségnyújtásának és szolidaritásának is" - magyarázta el az AFP-nek Piotr Cywinski. Nagyobb részt szentelnek az Auschwitz-Birkenau Sonderkommando 1944 nyári felkelésének is. Az új kiállításon arról is szó lesz, arról, hogy a külvilág hallgatott, szinte semmit sem tett azért, hogy megakadályozza emberek millióinak elpusztítását - mondta el az igazgató.
Az átalakításra gyakorlati megfontolásokból is szükség van. A múzeumot évente több mint egymillió látogató keresi fel, emiatt Auschwitz I barakkjainak tartógerendái meggyengültek, a kiállítás anyagát ezért a földszinti részen kell elhelyezni.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.