Megszületett Latabár Endre színész
2004. szeptember 13. 12:06
A XIX. századi magyar színipedagógia egyik első és legnagyobb hatású alakja Kiskunhalason született. A debreceni jogakadémián tanult, de tanulmányait abbahagyta, és 1931-ben színésznek állt, s főleg operák tenorszerepeiben aratott sikert. 1842-ben önálló társulatot alapított, kisebb megszakításokkal 31 éven át volt igazgató. Az ő nevéhez fűződik az 1849 utáni vidéki színházi élet fellendítése. Számos városban aratott sikert, prózát, operát és (az 1860-as évektől) operettet is játszó együttese az egyik legerősebb vidéki társulat volt. Híres színészek egész sora játszott nála, így Paulay Ede és Újházi Ede. Sokoldalúságát bizonyította, hogy volt karnagy, komponált zenét, s néhány operettet, operát magyar nyelvre fordított, színpadra alkalmazott. A legnevesebb magyar színészdinasztia első tagja Miskolcon hunyt el 1873. július 10-én. Dédunokája a XX. század kiváló táncoskomikus testvérpárja: Árpád és Kálmán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap