Megalakul a Magyar Labdarúgó Szövetség
2004. május 21. 03:09
Budapesten az Akadémia utca 1. szám alatti István Főherceg Szálló különtermében tizenhárom klub és a Versenypálya-szövetség részvételével 1901. január 19-én megalakult a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), amelynek első elnöke Jász Géza lett. Az 1901. február 4-én tartott első tanácsülésén kiírták az első labdarúgó bajnokságot és elfogadták annak szabályzatát. Az első bajnokságot a Budapesti Torna Club (BTC) csapata nyerte meg. A magyar válogatott első hivatalos mérkőzését 1902. október 12-én Ausztria ellen játszotta Bécsben (s 5:0-ra kikapott). 1907-ben az MLSZ a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség önálló tagja lett. A válogatott legjobb eredményeit az 1938. évi és az 1954. évi világbajnokságokon érte el: mindkétszer második lett. 1959-ben a nemzeti 11 a France Football című szaklap először kiadott ranglistáján az európai rangsor élén állt. Az olimpiai csapat 1952-ben, 1964-ben és 1968-ban aranyérmet nyert. A magyar futball az 1970-es évekig a világ élvonalába tartozott, utána azonban elmaradtak a szükséges fejlesztések. Így az 1990-es évekre a klubok gazdálkodása is rendezetlenné vált, ezért jelentős visszaesés következett be.
-
Az MLSz hivatalos honlapja
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.9 945 ft8 990 FtDigitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.20 000 ft14 990 Ftnyár
Múlt-kor magazin 2014- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap