Amerikai-magyar expedíció kutatta az Alföld kora rézkori településeit
2006. október 31. 11:00
Az erődítéseket, temetkezési szokásokat új megvilágításba helyező feltárási eredményekről Gyucha Attila régész tájékoztatta a Múlt-kort.
Korábban
Egyedülálló temetkezések
A Békés megyei Vésztő és Körösladány közös, Bikeri nevű határrészében 2000 óta folynak ásatások a Körös Regionális Régészeti Program keretében. Az idei évben az első, 8 éves ciklusát lezáró, hosszú távú magyar-amerikai tudományos projekt célja a késő neolitikum és kora rézkor átmeneti időszakában (i.e. 4500 körül) lezajlott, a régészeti emlékanyagban tükröződő, mélyreható társadalmi-gazdasági változássorozat megértése, illetve - első alkalommal a hazai régészettudomány történetében - az alföldi kora rézkori települések komplex igényű, jelentős felületekre kiterjedő kutatása.
A vésztői lelőhelyen feltárt épületek a korszak telepein eddigiekben csekély számban feltárt házakhoz képest igen nagy méretűek voltak (12-15 x 6-7 méter), és alapárokkal látták el őket. Az egyik ilyen leégett ház romjai közül nagy számban kerültek felszínre agancsból készült, más, korszakbeli lelőhelyekről ismeretlen típusú nyílhegyek. A körösladányi lelőhelyről külön figyelmet érdemel az a több, mint 3 méter mélységű idén kibontott kút, amelyből rendkívül nagy mennyiségű kagyló- és halmaradvány került elő, bizonyítva ezek kiemelkedő fontosságát a település lakóinak étrendjében.
Bár a kora rézkortól kezdődően jöttek létre az első formális, a településektől elkülönült temetők, a telepobjektumok mellett mindkét lelőhelyen temetkezések is előkerültek. A körösladányi településen belül elhantolt 3 csecsemő- illetve kisgyermek közül kettőt a kora rézkori Alföldön teljesen szokatlan módon egy-egy nagyobb edénnyel takarták le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap