Tárgyból alany - A nő és hivatása
2006. október 17. 11:00
Az 1999-ben megjelentetett első kötet után most végre itt a folytatás, a dualizmus első három évtizedének szentelt szemelvénygyűjtemény.
Korábban
Szemelvénygyűjtemény a dualizmus három évtizedéből
A válogatás alapelvei változatlanok maradtak, s így eme kötet is - bölcsen kerülve a kurrens szempontok erőszakolását - elfogadja az adott korszak nyilvánossága által kínált tematizációt, s egyszersmind a lehető legkülönfélébb beszédmódok, regiszterek és modalitások bemutatására törekszik. A módszer rokonszenves, az eredmény pedig ismét meggyőző: a Fábri Anna, Borbíró Fanni és Szarka Eszter szerkesztette összeállítás nem csak pusztán hiánypótló történeti munka, hanem egyúttal az elfogulatlan forráskezelés és -szelektálás követésre érdemes vonzó példája is.
Az első kötetben megidézett majd' évszázados korszak Veres Pálné Beniczky Hermin 1865-ös "Felhívás a nőkhez!" címen közzétett szolid kiáltványával zárult le, amely dokumentum mondhatni a magyarországi nőmozgalom kezdetét jelentette. A frissen megjelent, második kötetben már alakulófélben láthatjuk e (korántsem homogén, ám főirányában egyöntetű) mozgalmat, megismerhetjük a sajtónyilvánosság előtt tárgyalt női törekvéseket, s a hivatalosság meg a férfitársadalom hol hátráltató, hol bátorító föllépéseit.
A korszak "nőkérdésének" két, társadalomtörténeti szempontból is különleges jelentőségű sarokpontja, azaz a női munka, illetve a magasabb fokú nőképzés ügye körül lefolytatott vitákat igen sok és sokféle szövegrészlet illusztrálja, s különálló fejezetek taglalják az egyéb meghatározó témákat: úgymint a "nő" filozófiai igényű (s néha színvonalú) tételezését, a nő családi kötelezettségeinek előíró jellegű sommázatát, a nők közéleti jelenlétét, a kiválónak tekintett asszonyok dicséretét, s a némiképp cseppfolyós meghatározású emancipáció gyakori fölemlítéseit.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Szovjetunió](/ih0Ax/label/.cut-640x400/28.jpg)
Szovjetunió
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- A szimbólumokra is nagy gondot fordítottak a Barbarossa hadművelet megtervezői
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- A harctéren remekül, a politikában viszont rosszul teljesített Zsukov marsall
- Kis híján a világűrben ragadt az első női űrhajós
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap