Kiállítással emlékeznek az első magyar gyógyszerésznő halálára
2006. szeptember 28. 14:00
A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága - Isaszegi Falumúzeum és a Múzeumbaráti Kör az első magyar gyógyszerésznő, Thinagl Szerafin halálának 50. évfordulójára rendezett emlékkiállítást.
Korábban
Thinagl Szerafin Nagyszombaton született 1880-ban, apja királyi közjegyző volt, aki kiváló neveltetést biztosított számára. Minthogy azonban 18 éves korára a család anyagi csődbe került, maga kívánta további sorsát kézbe venni és belevágott az akkor már (1895-től) a nők számára is lehetővé vált egyetemi tanulmányokba. Diplomáját 1903-ban kapta meg.
"Thinagl Szerafin gyógyszerészi oklevelet kapott. Kolozsvárról érkezett tudósitás szerint Thinagl Szerafin k. a., a ki a hölgyek sorából legelsőnek lépett a gyógyszerészi pályára, az ottani tudományegyetemen f. hó 18-án sikeresen letette a zárószigorlatot, s elnyerte a gyógyszerészi oklevelet. Üdvözöljük ez alkalomból a kisasszonyt okleveles kartársainak soraiban s egyuttal konstatáljuk, hogy ismeretes szorgalmával s kitüntetéssel kiállott vizsgáival fényesen beigazolta azt, hogy a gyengébb nem épugy hivatott a magasabb studiumokra, mint az erősebb, s ha az akaraterőhöz a pálya szeretete is csatlakozik, az eredmény nem lehet kétséges. Bemutatjuk t. olvasóinknak uj okleveles kollegánk jól sikerült arczképét s azt kivánjuk neki, hogy minél előbb mint gyógyszertártulajdonost üdvözölhessük.". (Részlet a Gyógyszerészi Hetilap cikkéből, 1903. 25. szám) |
Ideiglenes sírja a Vörösmarty téren |
Helyszín: Falumúzeum, Isaszeg, Madách I. u. 15.
A kiállítás megtekinthető 2006. december 31-ig
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap